Az űrhajós Andrew Feustelnek 2011 májusában a szemébe ment valami a hétórás űrsétája alatt. Feustel és társa, Mike Fincke tápkábeleket kötött be a Nemzetközi Űrállomás külső oldalán, amikor a Feustel sisakjában található párátlanító berendezésből valami kiszabadult, és az űrhajós sisakjába került.

„Csak szólok, hogy valami úgy szúrja a szemem, mint a rosseb” – tudatta az űrhajós a társával. – Ömlik a könnyem. Biztos belement valami.” „Sajnálom, haver” – nyugtázta az üzenetet Fincke.

A válasz nem utalt érzéketlenségre, ugyanis ez nem okozott vészhelyzetet. Feustelnek sikerült megoldania, hogy az űrruhába épített, alapvetően az orr elszorítására használt eszközzel megdörzsölhesse a szemét, és ez megoldotta a problémát. Az eset azonban rávilágított arra, hogy valójában milyen keveset tudunk a zéró gravitációs környezetről, és mennyire felkészületlenül érhetik a súlytalanságban tartózkodókat az olyan helyzetek, amiknek a megoldása egyébként magától értetődő lenne.

Inkább zokogjunk, ha muszáj

Az űrhajósok természetesen tudnak sírni, de a gravitáció hiánya miatt a könnycseppek nem csoroghatnak le az arcukon. Feustel esetében problémát jelentett, hogy a könnyek megrekedtek a szemében, és egy kis vízgömbbé gyűltek össze a szemgolyója felszínén. Mostanra az is kiderült, hogy ez elég fájdalmas is lehet, és ehhez nincs szükség arra, hogy valami belemenjen az ember szemébe. Ez azért meglepő tapasztalat, mert a könnyeknek nyugtatnia kéne a szemet, ehhez képest az űrben inkább csípős irritációt eredményeznek.

Feustel esete bizonyos szempontból speciális volt, ugyanis az űrállomáson kívül sisakot viselt, így nem tudta megtörölni a szemét. Ha az ISS-en belül fordult volna elő hasonló eset, valószínűleg egyszerűen letörölte volna a könnyeket. Az űrállomás egyik űrhajósa, Ron Parise szerint ha a könnycseppek elég nagyra nőnek, egyszerűen leszakadnak a szemgolyóról. Ha valaki tehát sírógörcsöt kapna az ISS-en, sok-sok vízcseppecske lebegne a feje körül. De az legalább nem okozhat irritációt.