A kutyatulajdonosok tudják, hogy kedvencük nem válogatna az étkezőasztalról leesett falatok között, legyen az ropogós pecsenye, vagy akár csak egy vajas kenyér csücske. Egy friss tanulmány szerint ennek genetikai oka van, és a kutya háziasításában fontos szerepe volt annak, hogy az állat meg tudja enni a keményítőt.

Senki sem tudja, hogy a kutyák pontosan miként lettek az ember hűséges társai, de egy génvizsgálat felfedett néhány lényeges különbséget a háziasított állat és vad rokona, a farkas között. A kutya génállománya jobban alkalmazkodott a keményítő lebontásához, mint a vadon élő farkasé, és az agyi fejlődést szabályozó gének terén is jelentős különbségek vannak.

A felfedezés attól igazán meglepő, hogy a kutyákban észlelt genetikai változások hasonlatosak azokhoz, amiket a termesztett élelmiszereket fogyasztó és a főleg vadászó-gyűjtögető emberek közt mutattak ki – mondta Erik Axelsson, a tanulmány egyik szerzője, aki az svéd uppsalai egyetemen folyatott kutatásokat.

Több ezer éve együtt élünk a kutyákkal, de senki sem tudja, hogy a két faj mikor kezdett barátkozni egymással. Az Izrael területén talált leletek arról tanúskodnak, hogy már 12 ezer évvel ezelőtt szoros volt a kapcsolat, máskülönben nem temettek volna el együtt embereket és kutyákat. De a legrégibb, feltehetően háziasított kutya lelete, amit Szibériában találtak, 33 ezer évre nyúlik vissza.

Axelsson szerint a vad és szelíd állatok összehasonlításával megtalálhatók azok a gének, amelyek kulcsfontosságúak a háziasításhoz. A kutatómunkának még az emberek egészségére is hatása lehet; a kutyák jó alanyok lehetnek a cukorbetegséggel kapcsolatos vizsgálatokhoz, és már vannak olyan kísérleti rákgyógyszerek, amikkel most még csak kutyákat kezelnek, de később emberi használatra is alkalmasak lehetnek.