A világűr meghódítása címmel új, 3D előadást indított a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat a budapesti Planetáriumban. Az intézmény honlapja kicsit elrettentő lehet, mert a Comic Sans-bűnözés melegágya, ráadásul a kontrasztos színektől kifolyik az ember szeme. 2013-ban ilyen honlap már ciki, de a tudományos ismeretterjesztésnek egyébként is élen kellene járnia az új dolgok bemutatásában, ez pedig vonatkozik a prezentálás módjára is.
Az előadás nem korszakalkotó, de rendesen összerakott, élvezhető műsor. Két előítélettel mentem az előadásra: valószínűleg nem látok 3D-ben, ha pedig igen, rosszul leszek, mint a Hobbit nézői. Szerencsére mindkettőben tévedtem, bár a műsorhoz járt egy enyhe fejfájás is, amit viszont simán feledtetett velem a felém száguldó Voyager űrszonda.
Maga a háromdimenziós hatás azonban nem volt űrtechnológia: azért nem piros-zöld műanyaghártyás papírszemüvegre kell gondolni, hanem egy modernebb, de alapvetően szintén színszűrésen alapuló megoldásra. Más-más szín jut a bal és a jobb szemre, az eredeti felvételeket pedig szoftveresen több színre bontják, majd kissé elcsúsztatják, ezért érzékeljük térhatásúnak a vetítést. 2013-ban ez már nem csúcstechnológia, de amikor hallottam, hogy egy kislány a hangosan olvasta a fekete lyukakról szóló információkat, egy másik pedig éppen apját oktatta ki a Marsról, rájöttem, hogy ez nem is annyira lényeges.
Nekem úgy tűnt, hogy az animációk valahogy jobban térhatást keltettek, mint a videófelvételek. A legjobb látványt az űreszközök modelljei, valamint a bolygók felszínei nyújtották. A nagyjából egyórás előadásban szépen végigértünk a legfontosabbakon.
A közönség nagy része különböző korú gyerekekből állt. Néha gondolkoztam azon, vajon éppen mennyit értenek abból, amit az egyébként nagyon kellemes orgánumú narrátor mondott. A történelmi kontextus egyszer-egyszer kissé lógott a levegőben, viszont végül is azért vannak a tanárok, meg a szülők, hogy majd szépen elmagyarázzák, ha a gyerek megkérdezi, mégis ki volt az a John F. Kennedy, vagy miért hideg a háború.
Egyetlen bakit leszámítva – az űrsiklók már nem mennek az űrállomáshoz –, semmilyen tartalmi hibát nem találtam, külön öröm volt, hogy a videó a legfrissebb eszközöket is bemutatta, a Curiosity Mars-járó landolásától a Masat–1-ig, első magyar műholdig. Összességében, főleg gyerekekkel egy megtekintést mindenképpen megér a produkció.