Tíz évvel ezelőtt, hét emberrel a fedélzetén, leszálláskor darabokra esett a Columbia űrsikló. A tragédiát egy szigetelőhab-darab leválása okozta, az űrsiklóprogramot ezután évekre leállították. A NASA-nak ma nincs olyan űrhajója, amellyel embert tudna küldeni az űrbe. 2003. február 1. megváltoztatta az űrkutatás történetét.
2003. február elsején, helyi idő szerint reggel 8:59 perckor megszakadt a kapcsolat a Columbia űrsiklóval, amely a tervek szerint pontosan 16 perccel később ért volna földet a floridai Kennedy Űrközpontban. Az űrrepülő ekkor hatvankét kilométeres magasságban haladt, a hangsebesség tizennyolcszorosával, körülbelül 19 ezer kilométer per órás sebességgel. A televíziós közvetítéseken is jól lehetett látni a fehér füstnyomokat, hogy amint a repülő a légkörbe ért, több darabra esett szét. Hét űrhajós vesztett életét a Columbia megsemmisülésekor.
Rick D. Husband parancsnok, 45 éves, gépészmérnök, az Egyesült Államok légierejének ezredese. 1999-ben már részt vett űrrepülésen.
William C. McCool pilóta. 40 éves, volt berepülő pilóta. A haditengerészet parancsnoka. Ez volt az első űrrepülése.
Michael P. Anderson fizikus, 42 éves, a légierő tisztje, a tudományos kutatásért felelős parancsnok.
David M. Brown repülőorvos, a haditengerészet tisztje, 46 éves.
Kalpana Chawla indiai származású 42 éves űrrepülési szakmérnök és doktor. Több mint 375 órát töltött már az űrben. Legfontosabb feladata a sikló robotkarjának működtetése volt.
Laurel Clark a haditengerészet tisztje, 41 éves, ez volt az első űrutazása. Orvosi végzettségű, az expedíció biológiai kísérleteit vezette.
Ilan Ramon az első izraeli űrhajós, 46 éves. Hazájának egyik legtapasztaltabb vadászpilótája, több háborús bevetésben is részt vett.
A Columbia január 16-án indult utolsó útjára, fedélzetén hét űrhajóssal, köztük az első izraelivel. Az STS-107 kódjelű misszióban több mint nyolcvan végeztek mikrogravitációs kísérleteket: többek között a súlytalanság emberi szervezetre gyakorolt hatását, a folyadékok és a láng viselkedését vizsgálták. Az űrsikló 16 napot töltött az űrben.
A Columbia startja közben levált egy szigetelőhab-darab a külső üzemanyagtartályról, és a bal szárny belépőéléhez csapódott, megsértve annak hővédő borítását, kilyukasztva a szárnyat. A NASA mérnökei figyelmeztették feletteseiket, hogy ilyen előfordulhat, és ebből baj lehet, de a vezetőség a sérülést nem gondolta végzetesnek. A későbbi vizsgálatok szerint nagyjából tányér méretű lehetett a végzetes sérülés, ami addig nem is jelentett gondot, amíg a gép meg nem kezdte visszatérését a Földre.
A légkörbe lépve a forró levegő kezdett beáramlani a lyukon a szárny belsejébe, a jelentős hőmérsékletkülönbség miatt a szárny megolvadt, majd levált az űrsikló törzséről. A gép irányíthatatlanul pörögni kezdett, a hatalmas terhelés hatására darabjaira szakadt, és szinte teljesen elégett a légkörben.
A NASA nem hozott nyilvánosságra minden részletet a tragédiával kapcsolatban, nem teljesen világos, hogy az űrsikló legénysége mennyi ideig maradt életben a kommunikáció megszakadása után. A szerencsétlenséget vizsgáló bizottság vizsgálata szerint a kommunikáció megszakadása után nagyjából egy percig még életben voltak az űrhajósok. Erre abból következtetnek, hogy az adatrögzítő egység is a fedélzet közepén volt, ott ahol a legénység tartózkodott. A robbanás után az egység tovább működött, ebből gondolják, hogy a kabin még egy ideig egyben volt.
Az utolsó adás helyi idő szerint 8:59:28-kor szakadt meg, Rick Husband parancsnok mondatából ennyit hallottak: „Roger, uh“. A kontextusból arra következtetnek, hogy a mondat „Roger, both” (Vettem, mindkettő) volt, és arra utalt, hogy mindkét baloldali futómű szenzorai túlmelegedést mutatnak. Az adatátvitel ezután öt másodpercig folytatódott, majd 25 másodpercig szünetelt, végül két másodpercre visszatért. Az utolsó átvitel után a fedélzeti adatrögzítő még 19 másodpercig üzemelt, majd megszűnt az energiaellátása. Ez helyi idő szerint 9:00:18-kor történt, pontosan akkor, amikor a földi megfigyelők az űrhajó roncsolódását észlelték.
Az utolsó két másodpercnyi zűrzavaros adat utal arra is, hogy az űrhajósok megpróbálták kikapcsolni a robotpilótát. Mindent megpróbáltak, hogy visszaszerezzék az irányítást az űrsikló felett, mielőtt az darabokra hullott, erre a kapcsolók állásából következtettek. A későbbi vizsgálatok azt mutatják, hogy esélyük sem volt a baleset túlélésére.
A független bizottság által végzett vizsgálati jelentés végül a NASA-t teszi felelőssé az űrsikló katasztrófájáért. Az űrügynökség mérnökei a Columbia startja után nem sokkal felhívták a figyelmet a szigetelésből levált darabra, kérték, hogy műholdas képekkel ellenőrizzék a keletkezett sérülést, de ez nem történt meg. Roger Rocha mérnök többször is felhívta felettesei figyelmét a sérülésre, tíz évvel későbbi visszaemlékezésében azt mondja, hogy máig sajnálja, hogy nem törte rá az ajtót a NASA döntéshozóira. A jelentés szerint, ha időben felfedezik a sérülést, akkor a legénységet le tudták volna hozni az Atlantis űrsiklóval. Legalábbis akkor, ha még az első hét napon észreveszik a hibát, ez után ugyanis nem lett volna idő az Atlantis felkészítéséhez, a Coumbiának pedig nem lett volna elég oxigéntartaléka a várakozáshoz.
A lenti videón egy későbbi tesztet láthatunk, ami azt mutatja, milyen erővel ütődött a szigetelőhab az űrsikló szárnyának. A levált darab nagyjából huszonöt centiméter sugarú kört hasított ki a szárnyból, ez okozta a későbbi tragédiát. A teszt eredményein mindenki meglepődött – ahogy a filmben fogalmaztak, megdöbbentek az ütközés erején.
A Columbia maradványai több száz négyzetkilométeres területen szóródtak szét. Több mint 84 ezer darabját szedték össze, majd a Kennedy Űrközpontban helyezték el a roncsokat, a járműveket összeszerelő épület 16. emeletén.
A Columbia katasztrófája után évekre leállították az űrsiklóprogramot, két és fél évig nem repültek az űrsiklók. A Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó három űrhajóst is az orosz Szojuz TM-2 űrhajóval hozták le. Ken Bowersox, Donald Petti és Nyikolaj Budarin március elején tért volna vissza a Földre, de csak májusban hozták vissza őket.
Az Endeavour 2007-es repülése bizonyítja, mennyire komolyan vették ezután a start utáni jelzéseket. A felszállás után az űrsikló indulását követő 58. másodpercben a külső üzemanyagtartályról leváló 100 grammos hõszigetelõhab-darab nekicsapódott a jármű hővédő pajzsának, és egy kilencszer öt centiméteres repedést okozott azon. A NASA ezúttal nem bízta a véletlenre a visszatérést, a Nemzetközi Űrállomással való összekapcsolódás előtt az űrrepülőgép a hasával az űrállomás felé fordult, hogy az ISS legénysége felvételeket készíthessen a hővédő pajzs csempéiről. Az Endavour végül gond nélkül földet ért, a megsérült pajzs kibírta a terhelést.
A Columbia a NASA első űrsiklója volt, amely elérte az űrt, 1981 április 12-én hagyta el a Földet. A sorban a Challenger, a Discovery, az Atlantis, illetve az 1986-ban megsemmisült Challenger utódja, az Endeavour követte. A Columbiát története során háromszor újították fel: utoljára 1999 szeptemberében végeztek rajta módosításokat a gyártó Rockwell International szakemberei. A Columbia 27 sikeres missziót teljesített és összesen 284 napot 19 órát és 19 percet töltött a világűrben. Az OV-102 raktári nevű űrsiklót a XVIII. századi felfedező Robert Gray ágyúnaszádjáról nevezték el.
Nem a Columbia volt az egyetlen űrsikló, amely szerencsétlenül járt, a Challenger 1986 január 28-án, 73 másodperccel a start után lángba robbant és felrobbant. A baleset oka a jobboldali hordozórakéta alsó és középső része közti szigetelőgyűrű volt, nem volt elég rugalmas a nagy hidegben, és nem látta el megfelelően a feladatát. A Challenger katasztrófájában szintén heten vesztették életüket. Az űrsiklóprogramot ekkor is leállították, csak kétéves szünet után folytatódott tovább.
A Columbia 2003-as tragédiája siettette az űrsiklóprogram végét, 2004-ben jelentették be, hogy lezárják ezt a korszakot; az utolsó űrsikló, az Atlantis 2011-ben repült. A Discovery, Atlantis és Endeavour ma múzeumokban áll, a NASA-nak nincs olyan űrhajója, amely embert juttathat a világűrbe, az űrállomásra is az oroszok Szojuzával utaznak. Az űrügynökség új, mélyűri kutatásra és utazásra alkalmas űrhajón dolgozik és szorosan együttműködik a civil űrprogramokkal.