Index Vakbarát Hírportál

Kamu lehetett az iráni űrhajós majom

2013. február 1., péntek 20:18

A hét elején Irán diadalmasan jelentette be az ország űrprogramjának eddigi legjelentősebb eredményét: egy űrkapszulában egy majmot juttattak fel a világűrbe, 120 kilométeres magasságba, majd a kísérleti állatot épségben vissza is hozták a Földre. Az iráni média fanfárok közepette a nyugati világ felett aratott győzelemként számolt be az űrhajós majomról, ami azt bizonyítja, hogy a gazdasági szankciók ellenére az ország tudományos élete töretlenül fejlődik, és önállóan is képesek olyan csúcstechnológia megalkotására, ami az űrutazáshoz szükséges. A jelentések szerint ez volt az első lépés az 5-8 év múlva esedékes emberes űrrepüléshez.

Bár a hírt független források nem erősítették meg, az komoly riadalmat okozott Izraelben (iráni felső vezetők többször nyíltan beszéltek arról, hogy a céljuk Izrael eltörlése a Föld színéről), illetve a térség békéjéért aggódó nyugati világban. Az iráni kísérlet sikere ugyanis arra enged következtetni, hogy az ország nukleáris robbanófejekkel is többre lehet képes, mint a katonai szakértői becslések feltételezik.

Az űrhajós majom visszatérése utáni sajtókonferencia aztán még inkább összezavarta a képet, azon ugyanis láthatóan egy másik majmot mutattak be, mint ami a fellövés előtti képeken szerepelt. A két állat már első látásra is könnyen megkülönböztethető egymástól, a fellövés képein szereplőnek pár árnyalattal világosabb a szőre, és jellegzetes vörös szemölcs van a jobb szeme fölött. Az iráni hivatalos verzió azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a két állat egy és ugyanaz, sikeresen megjárta a világűrt és épségben hazatért.

Szakértők szerint mindez arra utal, hogy az űrkísérlet mégsem járt teljes sikerrel, a majom valószínűleg elpusztult, vagy súlyosan megsérült közben, ezért gyorsan kerítettek egy dublőrt helyette. A hamis majom viszont ironikus módon megerősíti magának a fellövésnek a tényét, hiszen ha az egész csak az iszlám forradalom évfordulójára rendezett színjáték lett volna, az irániak biztosan nem követnek el akkora hibát, hogy egy másik majmot mutatnak be a sikeres űrutazásról visszatérő hősként, mint aminek a képe a kísérlet előtt bejárta a világsajtót.

Rovatok