Egy új felmérést szerint csakis az ember felelős az erszényesfarkas kihalásáért. A tasmán tigrisnek is nevezett erszényes ragadozó Új-Guineában, Tasmaniában és Ausztráliában élt.

Az erszényesfarkas egy kutyához hasonlító állat volt, amelynek csíkok voltak a hátán. A fajt 1808-ban találták meg, még mielőtt az európai telepesek letelepedtek volna Tasmania területén. Nevüket a tigrisekre emlékeztető csíkokról és kutyákra emlékeztető életmódjukról kapták. Nagyon fürge állatok voltak, testfelépítésük némileg hasonlított a hiénákéhoz, hátsó lábaik rövidebbek voltak. Állítólag két méter magasra is fel tudott ugrani.

Az állatok már kétezer évvel ezelőtt eltűntek Ausztráliából, de Tasmaniában még a 19. század elején is éltek. Az erszényesfarkas tizedelte a birkanyájakat, ezért az emberek hivatásos vadászokat fogadtak a megölésükre. A kormányzat odáig ment, hogy a század végén vérdíjat fizetett minden egyes megölt állatért.

Egyre kevesebb lett a vadon élő tasmán tigris, a 20. század elején az európai és amerikai állatkertek már hatalmas összegeket fizettek élve befogott példányokért. Az állatok viszont nem szaporodtak fogságban. Az utolsó ismert szabadon élő állatot 1930-as években lőtték le, az utolsó fogságban élő erszényesfarkas 1936-ban halt meg.

Sokan azt gondolják, hogy csupán a vadászattal nem lehet kipusztítani egy teljes fajt, de tévednek – mondta Thomas Prowse, az Australia's University of Adelaide kutatója. Kollégáival matematikai modellel mutatta be az emberi betelepülés hatásait, a vadászaton kívül az élőhelyük nagyságának és a zsákmányállatok számának drasztikus csökkenése is hozzájárult a kihaláshoz.

Azt is hozzáteszik persze, hogy alacsony genetikai diverzitásuk előbb-utóbb a kihalás szélére sodorta volna a fajt, de a vadászat jelentősen meggyorsította a folyamatot.