Az utóbbi két évtizedben felfedezett szuperföldek inkább a Neptunusz óriás gázbolygóra hasonlítanak, nem pedig a Földre, ami kétségessé teszi, hogy valaha is lakhatónak bizonyulnak – véli Helmut Lammer osztrák geofizikus és csillagász, aki csapatával hét égitestet vett közelebbről szemügyre.

A szuperföldek az exobolygók közé tartoznak. Tömegük általában nagyobb a Földénél, és csillaguktól elég sugárzást kapnak ahhoz, hogy légkörük gáztartalmának nagy része elpárologjon. A feltételezések szerint felépítésük a Földéhez többé-kevésbé hasonló. Bár másféle formálódási utat követnek, mint a Naprendszer ismert bolygói, továbbra is nyitott kérdés, hogy képesek-e olyan szilárd felszínű bolygókká válni, mint a Föld, a Merkúr, a Mars vagy a Vénusz.

Az Osztrák Tudományos Akadémia Világűr-kutatási Intézetének (IWF) kutatója által vezetett csoport a Kepler-11, a Gliese 1204 és az 55 Cancri nevű csillagok körül keringő szuperföldeket tanulmányozta. Eredményeiket a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című szakfolyóiratban ismertették. A vizsgált égitestek tömörebbek és nagyobbak a Földnél. Meglehetősen közel keringenek központi csillagukhoz, és tömegüknek méretükhöz viszonyított arányából a tudósok arra következtettek, hogy szilárd magjukat hidrogénburok veszi körül, amely abból a gáz- és porfelhőből képződött, amelyből maguk a bolygók is kialakultak.

A csapat megfigyelése szerint a gazdacsillagok rövidhullámú ibolyán túli fénye annyira felforrósítja a szuperföldeket körülvevő, hidrogénben gazdag gázburkot, hogy a felhő átmérője többszörösen meghaladja a bolygókét, a gáz pedig hidrodinamikai úton viszonylag gyorsan elillan a köpenyből. De nem teljes egészében, mi több, a kutatók szerint a szuperföldek atmoszférájának jelentős része életük végéig megmaradhat.

Az általunk felállított új modell alapján az eredmények azt mutatják, hogy ellentétben a kisebb tömegű, Föld-szerű bolygókkal, a szuperföldek nem tudnak véglegesen megszabadulni az őket körülölelő ködfátyolban foglyul ejtett, hidrogénben gazdag légkörtől. Nem úgy, mint például a Föld a fiatal Nap még aktív fázisában – összegezte megállapításaikat Helmut Lammer a ScienceDaily.com című tudományos hírportálnak.

Következtetésük az, hogy a szuperföldek inkább a Neptunuszra ütnek, nem pedig a Földre. A Neptunusz a legkülső bolygó a Naprendszerben, a negyedik legnagyobb átmérővel és a harmadik legnagyobb tömeggel rendelkezik. A többi gázbolygóhoz képest valamivel nagyobb a sűrűsége.

Ha a kutatók megfigyeléseit más mérések is alátámasztják, akkor feltételezhető, hogy a szuperföldek egyre inkább eltávolodnak csillaguk lakható zónájától, ennek következtében olyan tartományban köthetnek ki, ahol még több folyékony víz keletkezik a felszínükön, és még hatékonyabban, még nagyobb mértékben vissza tudják tartani hidrogén-atmoszférájukat – vagyis egyre kevésbé lesznek alkalmasak arra, hogy emberek lakjanak rajtuk.