Ahogy az orvostudományba vetett hit kicsit megingott, megjelentek az alternatív medicina sarlatánjai, élükön a homeopátia híveivel. Amikor a tudományos alapú orvoslást kívülről és belülről is támadják, az elhivatott kutató nem maradhat néma. (A szerző egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Biológiai Intézetének intézetvezető igazgatója.)
A nyugati (hagyományos) orvostudomány Edward Jenner fekete himlő elleni védőoltásával vette kezdetét 1798-ban, és a XX. század második felében alakult át a mai formájúvá. A fogantatás nem volt szeplőtlen, hiszen Jenner egy értelmi fogyatékos gyermeken tesztelte vakcinálási módszerét, amiért ma súlyos börtönbüntetést kapna. Erkölcsi felelősségén az sem változtatna, hogy második körben saját magán próbálta ki a szert, és ötlete végül is milliókat mentett meg.
Az elkövetkező évszázad Csipkerózsika-álmát követően a modern orvostudomány szárnyalni kezdett, és ontotta az újdonságokat: penicillin a baktériumok ellen, salvarsan a szifilisz kezelésére, klórpromazin a skizofréniára, Zeiss-féle operációs mikroszkóp, a nyitott szívműtét, a gyermekbénulás elleni oltás, az orális fogamzásgátló tabletta, a Charnley-féle csípőprotézis, a veseátültetés, a szívkoszorúér bypass műtétje, az első szívátültetés, a CT vizsgálat, az első lombikbébi, szerotonin pumpa gátlók a depresszió ellen – hogy csak néhány óriási jelentőségű eredményt említsek. Az új felfedezések bűvöletében az orvostársadalom a betegségek gyógyítását az egyre hatékonyabb gyógyszeres kezelésben látta. A hetvenes években azonban megtört e nagyívű fellendülés, lelassult az innováció, kevesebb lett az új felfedezés. Megjelent ugyan a színen a nagy megváltónak hitt molekuláris genetika, de nem látszott még a fénye a reménység alagútjának végén.
A kudarcok elkezdték emészteni az orvostudományt, először belülről. Megjelentek a dr. életmód mágusok – Thomas McKeown és Jeoffrey Rose professzorok vezetésével –, és hirdették az igét, amely szerint a betegségek fő oka a helytelen táplálkozásban rejlik. Hagyjuk a gyógyszereket, étkezzünk inkább egészségesen!
Ezen új alapelv nevében egyes élelmiszereket egészségesnek, másokat mérgezőnek kiáltottak ki, tegyük hozzá, minden szakmai alapot nélkülözőn. Az orvosok egy időre elfeledkeztek arról, hogy a tudomány legfontosabb jellemzője a kísérletes bizonyítás, és ez itt sajna elmaradt. Mivel a megelőzés jóval olcsóbb, mint a gyógyítás, a kormányok is felkarolták ezt a szociális elméletnek nevezett elképzelést. Az orvosok által vetett szél viharát az egészségipar tőkései és reklámarcaik mindmáig aratják, pedig mára szinte csak egyetlen üzenetük maradt: ne hizlald magad degeszre, mert beteg leszel. De hiszen ezt tudományos elméletek nélkül is tudjuk.
A hitében meggyengült orvostudomány elleni komolyabb támadás kívülről érkezett az alternatív orvoslás képében. Homeopaták, csontkovácsok, bioenergetikusok, zsírégetők, íriszdiagnoszták, földalatti erek szakértői, valamint vitamin- és antioxidáns-terapeuták osztják az észt, és közben gazdagodnak. Celebszintű áldoktorok az éteren keresztül biorezonanciával operálnak májat, és diagnosztizálnak női prosztatát, miközben az orvosok és gyógyszerészek körében a pénz szaga előzi a szakmát.
A fejlett világban nagyobb számban veszik igénybe a természetgyógyászati kezeléseket, mint a hagyományos terápiákat, gyakran ez utóbbiak helyett. A gondolkodási pluralizmus jegyében, és nem utolsósorban az anyagi megfontolások miatt az alternatív gyógyászat egyes ágai bevonultak a neves egyetemekre is. Ez a legalizáló pecsét végleg trónfosztja a rációt. Mit mond vajon egy professzor a diákjainak, ha megkérdezik, hogy akkor hogy is van ez az egyetemén? „Azt higgyük, vajon, amit Ön mond a tudományalapú gyógyításról, vagy inkább azt ami a szomszéd tanteremből hallatszik át a csí egyensúlyának helyreállításáról?” A professzor tudja, hogy egyetemének kell a pénz, például az ő állására, ezért zavartan hebeg valami alig érthetőt.
Intézetünk misszióként vállalta elsősorban a biológián és orvostudományon belül bujkáló butaságok elleni küzdelmet. A választható kurzusunk keretében az alternatív gyógyászatról is tartottunk egy leleplező előadást leendő orvosok, gyógyszerészek, biológusok, valamint doktorandusz (PhD) hallgatók számára. A hallgatóink esszéket küldtek be a vizsga részeként. Számos, homeopátiáról szóló dolgozat született, de szinte mind támogató szellemben íródott. Azon töprengek, hogy vajon hol ronthattuk el?
Nézzük meg röviden, hogy mi is az alternatív medicina, vagy ahogyan manapság nevezik, komplementer-alternatív medicina (CAM). A „komplementer”, azaz „kiegészítő” szó egyfajta biztosítékul szolgál. Egyrészt, a gyógyszer-engedélyező hatóságoknak szól, mert a csupán „alternatív” ellen esetleg szót emelhetnének; másrészt, nem merik bevállalni a sikertelenség kockázatát komolyabb betegségek, például rák esetén.
Tegyük azonban hozzá, hogy az alternatív medicina sok képviselője nyíltan tagadja a hagyományos orvoslás módszereit, sőt azokat egyenesen károsnak tartja. Egy példa rá a vakcinálás ellen való fellépés, ami helyett homeopátiát ajánlanak. Érdekes módon ezeket a „terápiákat” elsősorban jómódú, diplomás középkorú nők veszik igénybe. A „terapeuták” között pedig egyre több az orvos. A leggyakrabban alkalmazott „gyógymódok” a gyógynövény-terápia, a masszázs, az akupunktúra, a megavitamin-kúra, a kiropraktika (csontkovácsság) és a homeopátia. Az alternatív orvoslás számos ága közül a homeopátiát vizsgáljuk meg részletesebben, mivel ennek turpissága érhető leginkább tetten a logikus gondolkodás útján. Először azonban nézzük meg, hogyan működik a tényalapú orvostudomány a gyógyszerek tesztelését tekintve.
A gyógyszerek tesztelésének tudományos módszere nem csupán egy a sok egyéb metodika közül, hanem az egyetlen ésszerű megközelítés. Mivel nem tudhatjuk előre, hogy egy adott szer valóban hatni fog-e, tesztelni kell azt. A tesztelés két kérdésre keresi a választ, (1) annak megállapítására, hogy az adott szer a kezelt egyedeknél nagyobb arányban eredményez-e gyógyulást, mint a nem-kezelt egyedek spontán gyógyulása, valamint (2) az esetleges mellékhatások megállapítására.
A kísérleteket először állatmodelleken végzik. Az eredmények értékeléséhez matematikai statisztikát használnak, melyhez – a megbízhatóság végett – nagyszámú kísérleti egyed szükséges. Az állatmodelleken hatékonynak bizonyuló szert a továbbiakban embereken tesztelik. A klinikai vizsgálatoknak két speciális aspektusa van az állatkísérletekhez képest. Az egyik az, hogy a beteg gyógyulását pozitívan elősegítheti az a tudat, hogy gyógyszeres kezelést kap (placebohatás), ezért a kontrollszemélyek is kezelésben részesülnek, de ők hatóanyagot nem tartalmazó készítményt kapnak. A másik fontos tényező pedig az, hogy a kísérletet végzők is szubjektívek lehetnek, és a várakozásaik befolyásolhatják a kapott eredmények értékelését. A fenti tényezők kiküszöbölése végett, a kísérletek során úgynevezett kettős vak próbát végzünk, ami annyit jelent, hogy sem a páciensek, sem a kísérletet végző személyek nem tudják, hogy ki kapta a hatóanyagot és ki a placebót (természetesen ez az információ a jegyzőkönyvben megtalálható).
A modern orvostudomány kritikusai elsősorban annak hiányosságaira és kudarcaira helyezik a hangsúlyt mondván, hogy az nem hatékony, nem holisztikus szemléletű (az embert nem egészként, hanem részenként kezeli), és személytelen. Valóban – hasonlóan más tudományos diszciplínákhoz –, ma még nem tudunk mindent az emberi test működéséről, ezért az orvostudománynak számos olyan területe van, amely egyelőre még nem túl sikeres. Ha tehát ezt kritizáljuk, akkor csupán annyit állítunk, hogy nem a megfelelő korban születtünk. A betegségek bizonyos szerveket érintenek, és a terápia ma valóban erre fókuszál.
A gyógyítás személytelensége csakugyan probléma, de ez a tény független attól, hogy egy adott terápia szakmailag helytálló-e vagy hibás. A modern orvos sokat dolgozik, nálunk ráadásul nevetséges fizetésékért. Az alternatív terapeuta rögzített mosolyát überelni nem lehet, mert míg az orvos belefárad a folytonos önmarcangolásba, hogy „vajon helyesen diagnosztizáltam, és a megfelelő terápiát alkalmaztam-e”, addig a másik semmit sem kockáztat, még mellékhatást okozni sem képes „gyógyszereivel”.
A homeopátiát Samuel Hahnemann német orvos alapította hozzávetőleg 250 évvel ezelőtt. Munkásságát – szerényen Arisztotelész művével megegyező – Organon című könyvében tette közzé. Ez a mű ma a homeopátia bibliája. A homeopátia három fő princípiumon alapul. Nézzük őket szép sorjában.
A hasonlóság elve (1) Hahnemann a homeopátia alapötletéhez úgy jutott el, hogy a malária ellen használt – kinint tartalmazó – kínafa kérgét fogyasztotta, és azt tapasztalta, hogy az a maláriához hasonló tüneteket okozott: láz, szívdobogás, gyomorfájdalom, stb. Adódott a következtetés: ha egy anyag egy egészséges emberben valamilyen tünetet okoz, akkor ugyanaz a szer egy beteg emberre gyógyító hatású. Ez a „kutyaharapást szőrével gyógyítani” logika képezi a homeopátia első számú alapelvét. A hasonlóság elvét érthetjük szimbolikusan is, hiszen az univerzumban az anyagi matériák és a szimbolikák között az átmenet folytonos, legalábbis az ezoterikus elmék szerint.
A víz emlékezete (2) A homeopátia második alapelve még meghökkentőbb. Ez ugyanis azt mondja ki, hogy egy homeopátiás szer minél hígabb, annál hatékonyabb. A homeopátiás hatást valójában nem is maga az anyag váltja ki, hanem az oldószer (rendszerint víz) memóriája. Ezért a feltételezett hatóanyagot annyiszorosára kell hígítani, amely már biztosan nem tartalmaz egyetlen ősszubsztancia-molekulát sem. A hígítás mértékét a következőképpen lehet érzékeltetni: öntsünk az Atlanti-óceánba egy kávéskanálnyi málnaszörpöt, majd egy idő után az óceán egy másik pontján vegyünk ki a vízből szintén egy kávéskanálnyi mintát, és ez lesz a homeopátiás szer. Az óceán őrzi a málnaszörp emlékét.
Olyan apróságokon persze nem érdemes kukacoskodni, hogy ha a víz valóban memóriával rendelkezik, akkor vajon miért javul ez a memória ha ilyen extrém hígítást alkalmazunk? Elgondolkodtató viszont, hogy mivel Hahnemann nem ismerhette a molekulák fogalmát, honnan tudhatta vajon, hogy egy óceánnyi hígítás elegendő lesz, nem kell-e esetleg kettő vagy három? Szkeptikus fizikusok ellenőrizték a vízmolekulák rezgéseit, és nem találtak memóriára utaló jeleket. Pedig tudhatták volna, hogy ha tudományos háttere lenne az ezotériának, már nem lenne többé ezotéria, és így értelmét vesztené az egész.
Potencírozás (3) A harmadik, valamilyen ismeretlen ok miatt rendkívül fontos homeopátiás alapelv az úgynevezett potencírozás, ami nem más, mint a hígítások utáni alapos összerázás. A homeopátiás receptek egy kis átköltéssel a következőképpen hangzanának: végy néhány szót a tudományból, kicsivel többet a keleti filozófiákból, fűszerezd meg az egészet egy csipet asztrológiával, rázd őket jól össze, és az így kapott mondatokat használd meggyőző erőként. A hatás fokozása végett végy fel egy fehér köpenyt, és ha van, akassz a nyakadba még egy fonendoszkópot is.
A spanyolnátha idején Joseph Roy sebész az influenza áldozatainak vérében és testnedveiben oszcilláló baktériumokat figyelt meg, melyeket zseniálisan Oscillococcusnak nevezett el. Roy ugyanezeket a kórokozókat vélte megfigyelni különféle egyéb betegségekben – pl. rákban és bárányhimlőben – szenvedő pácienseknél is. Sőt, e baktériumot megtalálni vélte a pézsmakacsákban is. E számos eset kapcsán egyes szakmabeliekben felmerülhet az eretnek gondolat, hogy esetleg nem is voltak semmilyen baktériumok, hanem csak pödrött szőrszálak tapadtak Roy mikroszkópjának objektívjére, amelyek kilégzésre mozgásba lendültek. (Megjegyzés: a modern tudomány szerint az influenzát és a bárányhimlőt vírusok, a rákot pedig elfajzott emberi sejtek okozzák, nem pedig baktériumok.)
A megfigyelés amúgy is a fantázia legfőbb gátja, sebész doktorunk a betegségek egymással semmilyen kapcsolatban nem álló sorában ősi okként az Oscillococcust feltételezte. Okos elméjében nyomban felvillant Hahnemann képe. Fogjunk egy pézsmakacsát, vegyük ki a máját és a szívét, majd daráljuk le (csak tippelni lehet, hogy miért éppen ezt a két szervet). A szív a szeretet, a máj pedig a méregtelenítés szimbolikája, így asszociálhatók a gyógyítással. Az agy viszont az intelligencia helye, ezért nyilván nem adekvát itt.
Hígítsuk homeopátiásan „egy per végtelen” közeli koncentrációra a szervzúzalékot, és kész az Oscillococcinum nevű termék. Az Egyesült Államokban évi 20 millió dolláros e csodaszer forgalma, és sok más, civilizáltnak vélt országban is dobogó közeli az alternatív szereken belüli fogyasztásának az aránya. Egyetlen kacsamáj ilyen áron nem kelt még el a Földön. És itt most feltételeztem a jóhiszeműséget, mert ugye csak a víz emlékszik rá, hogy valóban kacsamáj volt-e a szubsztanciaforrás.
A homeopátia képviselői úgy tartják, hogy „tudományuk” jóval több, mint egy szimpla terápiás módszer, mivel az a világegyetem univerzális gyógyító princípiumán alapul. Ha valóban léteznének a gyógyító energiamezők és hasonló ezoterikus mechanizmusok, akkor alaposan át kellene írni a tudományt, és persze innentől eszerint kellene végezni a terápiát.
A nagytekintélyű The Lancet című orvosi szaklap átfogó tanulmányt jelentetett meg 2005-ben a homeopátia hatékonyságával kapcsolatban, amelynek eredménye az volt, hogy ez megkülönböztethetetlen a placebóhatástól (értsd: zéró hatás). Viszont kiderült, hogy a homeopátiának nincsenek mellékhatásai, persze amennyiben a hatástalanság által érzett csalódást nem számítjuk ide. Sőt, hiába adagoljuk túl, mint azt nemrégiben többen is megtették nyilvánosan, nem lesz semmi toxicitás. De akkor miért vegyük?
A homeopátiás és az egyéb alternatív szerek óriási piaccal rendelkeznek. Nem mondhatjuk azonban erre azt, hogy mindenki arra költi a pénzét, amire akarja. Hiszen hatástalan szerekre a legtöbben nem adnánk ki egy petákot sem. A probléma az, hogy ez az átverés nem nyilvánvaló. A tudomány képviselői és a hatóságok nem lépnek fel kellő eréllyel a csalás ellen, ezért az burjánzik.
Miért engedjük, hogy egyes gyógyszertárak legyenek a butaság epicentrumai? Miért nem figyelmeztetjük az érintett orvosokat, hogy szakvizsgájukat nem homeopátiából tették, és a doktori címükkel nem fényezhetik az általuk forgalmazott homeopátiás termékeket? Miért nem üvölt vajon a tudomány? A homeopátia irracionalitása egyetlen kérdéssel szétzúzható, és ez így hangzik: vajon honnan tudható kísérletek nélkül, hogy az a szer valóban hatékony? Ismerek olyan családot, aki beteg gyermekére már egy ház áránál is többet költött különféle tuti „gyógyszerekre”. A csodadoktorok és a csodaszer árusok kihasználják a végső kétségbeesést. Tudják ugyanis, hogy nincs olyan szülő, aki megtagadná beteg gyermekétől az utolsó esélyt. Azt kellene valahogy elmagyarázni, hogy ezek a szerek nem jelentenek esélyt.