Index Vakbarát Hírportál

Korábban érnek a feketerigók az éjszakai fények miatt

2013. február 13., szerda 18:10

Az utcai lámpák, a jelzőlámpák és a lakóházak fényei hatással vannak a városban élő feketerigók (Turdus merula) szaporodására: ivarérettségüket korábbra hozza vadon élő társaikhoz viszonyítva - állapították meg a Max-Planck Ornitológiai Intézet kutatói. A városi feketerigóknak korábban nő meg a tesztoszteronszintjük és szexuális érettségük is korábban jelentkezik. Korábban kezdenek énekelni és korábban is vedlenek - írták a német madártani szakemberek a brit tudományos akadémia Proceedings B című szakfolyóiratában szerdán megjelent tanulmányukban.

A városokban lévő éjszakai mesterséges fényekről már feltételezték, hogy megváltoztatja az emberek biológiai ritmusát, és ezáltal károsítja az egészséget. Kevésbé vizsgálták még hatását a vadon élő állatokra, de azt már feltételezték, hogy a városban élő állatokra élettani hatással van. A német kutatók ennek próbáltak utánajárni kutatásukban, amelyben 40 hím feketerigót, városban élőt és vadon élőt figyeltek meg.

Először a vadon élőket fényszenzorokkal szerelték fel, amelyek képesek hosszan mérni a fényintenzitást. A madarakat szabadon engedték, majd újra befogták őket. A fényszenzorok adatai felhasználták ahhoz, hogy laboratóriumi körülmények között szimulálják az éjszakai mesterséges fényes környezetet. Városban élő feketerigókat és vadon élőket vagy teljes sötétségben tartottak vagy nagyon alacsony - 0,3 lux erősségű - éjszakai fényviszonyok között. A tudósok minden hónapban megmérték heréiket, a vér tesztoszteronszintjét és figyelték korai reggeli éneküket.

A mesterséges fényben élő madaraknál átlagosan egy hónappal korábban léptek működésbe szaporító szerveik, hamarabb is vedlettek, mint a teljes sötétségben tartott társaik. A szakemberek arra nem adnak magyarázatot, hogy miért jelenik meg korábban az ivarérettség, ezt még tanulmányozni akarják, továbbá azt is, hogy ez előnnyel jár-e a városi rigók számára, vagy károsítja őket.

Rovatok