Az atomerőművek kiemelkednek a nem megújuló alapokra építő áramtermelő megoldások közül, ha a stabilitás, a költséghatékonyság és a termelés tisztasága a szempont. A hivatalos adatok 390-437 működő reaktort tartanak számon. Van egy 47 darabos finom hullámzás, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ugyanis idén januárban billegett azt illetően, hogy a Japánban leállított 47 reaktor most átmenetileg került üzemen kívül, vagy hosszú távon szünetel bennük a láncreakció. A NAÜ besorolása szerint az utóbbi, long term shutdown kategóriába tartozik minden olyan reaktor, amiben a termelés anélkül áll hosszabb ideje (nagyjából egy éve), hogy a folytatáson aktívan dolgoznának, vagy lenne egy meghatározott határidő, amire az üzemeltető elvégzi a visszaindításhoz szükséges munkálatokat.

A NAÜ besorolása szerint egy reaktornak négy állapota van. Lehet üzemképes (operational), lehet benne hosszú távú üzemszünet (long term shutdown), ami nagyban eltér a soha újra nem indítást jelentő végleges leállítástól (permanent shutdown). A negyedik, az under construction a még épülő reaktorok sajátja. Ebben a megosztásban pillanatnyilag 67 épülő, 437 működő, 143 teljesen leállított  és 1 darab hosszú távú üzemszünetre ítélt reaktor létezik. Ez utóbbi Japánban van, és ez csak akkor lesz meglepő, ha tudjuk, hogy a leállításhoz nincs köze a 2010-es földrengésnek.

A Monju nevű reaktort nagyjából három hónappal a hálózatra kapcsolás után, 1995 december 8-án kapcsolták ki. Az esetet sokan az atomenergetika állatorvosi lovának mondják: a reaktor hűtőközege kijutott a rendszerből, az erőműben tűz ütött ki, az újraindítást pedig nagyban hátráltatta a botrány, ami az események eltussolása miatt tört ki. 2010 augusztusban, a felújítás befejezése után mindössze három hónappal újabb baleset történt, és az erőművet ekkor javítgatás helyett teljesen leállították. A reaktor összesen egy órán keresztül termelt áramot a kétévtizedes fennállása alatt, ez összesen 1,08 billió japán jenbe került (170-180 milliárd volt a javítási költség), ez nagyjából 2,5 ezer milliárd forintnak felel meg.

Nem esik szét holnap

Pakson ilyesmiről nincs szó, azonban egyes vélemények szerint hiba, hogy Magyarországon a jövő áramtermelésének nincs igazi alternatívája, és aggodalomra ad okot, hogy a most kiadott engedély szellemében húsz év múlva is az akkor már ötvenéves szovjet technológiában kell bíznunk. Perger András, a paksi üzemidő-hosszabbítást és kapacitásbővítést már a kezdetektől megfigyelő és kritizáló Energiaklub szakembere szerint megkérdőjelezhető, hogy a hatvanas évek végéről származó tervezési filozófia alapján, a hetvenes-nyolcvanas években felépült atomerőművek (tehát nem csak a paksi) valóban képesek lesznek 30-40 év üzem után további 20 évig üzemelni.

„Fontos észrevenni, hogy az atomerőművek műszaki értelemben vett biztonságának, illetve az erőműveket üzemeltető és felügyelő intézményrendszer biztonsági kultúrájának valós szintjére gyakran csak a balesetek derítenek fényt” – mondja Perger, aki szerint a fukusimai baleset bebizonyította: a biztonság mítosza semmit sem számít. Vannak előjelek még egy olyan ritkán bekövetkező eseményre is, mint a hatalmas földrengéssel kombinált szökőár. Ezekre fel kellett volna készíteni a tervezési hiányosságokkal terhelt erőművet, erre azonban alkalmatlannak bizonyult az ezért felelős intézményrendszer. „De nemcsak a tervezési hibákra kell odafigyelni, az átfogónak mondott vizsgálatok sem feltétlenül képesek mindent feltárni, ami gondot okozhat” – fogalmaz Perger.

A szakember szerint a belgiumi DOEL-as erőmű kiváló példa arra, mi minden bújhat meg egy, az 1980-as években átadott rendszerben. Az 1982-ben átadott, 1006 megawatt névleges teljesítményű, hármas számú reaktorban egy ultrahangos ellenőrzés során több ezer kis repedést találtak a Hollandiában gyártott reaktortartály egy részén. Bár egy részletes vizsgálat végül úgy ítélte meg, hogy ez a reaktor működését nem veszélyezteti, nem az ilyen hírek győzik majd meg az atomerőművek ellenzőit a technológia biztonságáról.

Rendszeresen vizsgálják

Hullán Szabolcs, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) Nukleáris Biztonsági Igazgatóságának főosztályvezetője szerint nem lehet párhuzamot vonni a paksi és más atomerőművek között. Kérdésünkre elmondta, a világon mindenhol rendszeresek az ilyen típusú hibák feltárását célzó, úgynevezett „tényleges és független” mérések. Hullán a belgiumi esettel kapcsolatban fontosnak tartja, hogy a paksi reaktortartályokon elvégzett hasonló mérések nem mutattak hasonló hibákat. A magyar szakemberek nemcsak a belgákénál alaposabb ultrahangos vizsgálatok miatt biztosak a dolgukban, de a további, nyomáspróbák alatt elvégzett akusztikus emissziós próbák eredménye is azt erősíti meg, hogy a paksi erőmű biztonságos. „Ha a túlnyomás hatására az anyagszerkezetben változás állna be a tartály bármely részében, akkor azt a vizsgálat jelezné” – mondja Hullán.

Az egyes blokk további működésére átfogó vizsgálat után kiadott engedély amúgy sem jelenti azt, hogy mostantól húsz évig senki nem ellenőrzi a reaktor állapotát. A Paksi Atomerőmű üzemeltetését az atomenergiáról szóló törvény szabályozza, a blokkok csak a hatóság rendszeres kontrollja mellett működhetnek. „Az OAH évente kétszáz ellenőrzést végez el, nagyjából ugyanennyi a kiadott engedélyek száma, emellett különböző értékelési tevékenység (bizonyos események kivizsgálása, biztonsági teljesítmény értékelése) is ide sorolható” – oszlatja el a tévhiteket Hullán.

A szakember szerint fontos részlet, hogy itthon tízévente olyan, Időszakos Biztonsági Felülvizsgálatnak (IBF) nevezett felülvizsgálatot hajtanak végre, amely során a hatóságok a létesítményt átfogó ellenőrzésnek vetik alá. „Az IBF célja, hogy az üzemeltetett nukleáris létesítmény technológiai, biztonsági szintjét összehasonlítsuk az adott időpontban ismert, legfejlettebb nemzetközi technológiai, biztonsági szinttel” – mondja az OAH főosztályvezetője. A vizsgálat eredménye alapján az OAH-nak ahhoz is joga van, hogy korlátozza, illetve leállítsa az adott blokk működését mindaddig, amíg az előírt intézkedéseket az üzemeltető – szintén ellenőrzött módon – végre nem hajtja.

Mennyit ér a szovjet technológia?

Az Energiaklub véleménye szerint azonban ezek a vizsgálatok sem mindenhatók. „Amíg nincs baleset, addig mindig minden rendben van” – ismétli meg Perger. „2003-ban is láthattuk, hogy csak harminc fűtőelem összetörése után derült ki, hogy mind az erőmű, mind az azt felügyelő OAH biztonsági kultúrája kívánnivalókat hagy maga után”. Perger szerint az öregedő technika meglepheti a szakembereket. „Jól hangzik, hogy az ukránoknál, a belgáknál, az amerikaiaknál gond volt, de itt nem lesz, mert ezt mi, magyarok építettük, de sajnos ez még kevés” – fogalmaz a szakértő. Szerinte például a biztonságot demonstrálná, ha a reaktort körbevevő, a környezetet a radioaktív szennyezéstől egy baleset esetén megvédeni hivatott, úgynevezett hermetikus téren megismételnék az üzembe helyezéskor, a nyolcvanas években elvégzett nyomáspróbát, hogy kiderüljön, mennyire bírja az üzem a komoly, a határokat feszegető balesetet szimuláló terhelést.

„Nem kell felesleges igénybevételnek kitenni a berendezéseket és az épületeket” – fogalmaz Hullán, aki szerint az erőműben rendszeresen végeznek ehhez hasonló, de alacsonyabb nyomáson végrehajtott ellenőrzéseket, az eredmények pedig a megfelelő mérnök és műszaki módszerekkel együtt igazolják a megfelelő állapotot. A szakember szerint az 1982-es indulás óta több alkalommal is volt az általánosnál magasabb nyomású, de a maximális próbanyomást el nem érő vizsgálat. Egy esetben előre tervezett keretek között a maximális próbanyomáson is elvégezték a vizsgálatot az egyik blokkon. „Az itt tapasztaltak igazolták, hogy a kisebb igénybevétellel járó próbák eredményeire ugyanúgy pontosak, mintha azokat a maximumon végeznénk” – áll a tapasztalatok összefoglalásában.

A Greenpeace sem örül

Valószínűleg senki sem lepődik meg azon, hogy a közismerten atomenergia-ellenes nemzetközi zöldszervezet, a Greenpeace szerint sem jó ötlet a paksi egyes blokk újbóli engedélyeztetése. Vay Márton, a GP sajtószóvivője szerint nem a villanyáram-termelés az egyetlen szempont, amit figyelembe kellene venni. Szerintük alapvetően elhibázott a magyar rendszer, ami nem a megtermelt hő- és elektromos energia ésszerű felhasználását támogatja, inkább hagyja, hogy az emberek pazarlóan bánjanak ezekkel a javakkal. A GP számításai szerint egy esetleges új blokkra négyezer milliárd forintot kell fordítani, ami azt jelenti, hogy az összes magyar háztartásnak jutna 1,3 millió forint, amiből korszerűsíthetné az otthoni fűtés-, világítási és szigetelési megoldásokat. „Abból az ártámogatott gázból, amit most a cirkóban égetnek el az emberek, évekig tökéletesen üzemeltethetők lennének a pillanatnyilag mellőzött gázerőművek, így nem kellene tartani az energiahiánytól” – mondja.

Vay szerint az emberek tévednek, ha azt gondolják, hogy a GP vakon törekszik az atomenergia megújuló forrásokkal történő kiváltására úgy, hogy megmaradnak a jelenlegi fogyasztási szokások. „Az egy rossz rendszer picit jobb módon való fenntartása volna” – mondja a szóvivő, aki szerint már az is nagy eredmény lenne, ha a kormány nem támogatná, de nem is akadályozná a megújuló források terjedését, és nem fordítaná az erre a célra fenntartott támogatások „nagy részét biomassza címszó alatt az erdőirtás finanszírozására”.

A Greenpeace-nél is szóba kerül a régi szovjet technológia kérdése. Vay szerint elképesztő, hogy a paksi egyes blokk újabb húszéves engedélyét egy olyan szervezet adta ki, ami a Budapest belterületén történt jódkibocsátást is egész addig szó nélkül hagyta, amíg azt már más európai szervezetek nem jelezték, illetve akik máig nem nevezték meg a 2003-as paksi üzemzavar felelőseit. Ez az állítás csak félig állja meg a helyét, az OAH-nak ugyanis nem feladata a csillebérci telep ellenőrzése, a botrányért pedig nem ők, hanem a bejelentési kötelezettségét is megszegő Izotóp Intézet Kft. volt a hibás. A szóvivő szerint mindenesetre a 2003-ban történtek is megmutatták, hogy nem ragad be a lift két emelet között, ha Pakson megáll az egyik blokk: az ország gázfűtésű erőmű-kapacitása bőven helyettesíteni tudja azt. „Úgy általában igaz, hogy a Greenpeace mindaddig elfogadható alternatívának tartja a gázüzemű erőműveket, amíg nem sikerül a megújuló energiaforrások és a felhasználás hatékonyságában előrébb lépni” – foglalja össze véleményét Vay.

A párbeszéd és az átláthatóság hiányzik

Annyi tehát már látszik, hogy az atomenergia, vagyis inkább a hazai helyzet megítélése finoman szólva is sokrétű. Minden megszólaltatott véleményében van elgondolkodtató részlet, de minden megválaszolt kérdésre és eloszlatott félreértésre jut egy-egy újabb felvetés. Fontos látni, hogy egyik szervezet sem hisz vakon a saját igazában, még a Greenpeace is képes kompromisszumokra, az Energiaklub elsősorban az atomenergiával összefüggő döntési folyamatok átláthatóságát növelné, az OAH-t pedig törvény kötelezi arra, hogy ne termelési, hanem biztonsági szempontok szerint döntsön. Arra a kérdésre például, hogy szerintük mi lenne akkor, ha a másik három paksi blokk 2017-ben nem kapná meg a működési engedélyt, Hullán Szabolcs egyenes választ adott: „Az OAH-nak nem feladata a kieső kapacitásra vonatkozó megoldás kialakítása. Amennyiben a blokkok bármelyikének üzemidő-hosszabbítási kérelme alaptalannak bizonyul, a hatóság minden más tényezőtől függetlenül megtagadja majd a továbbüzemelést.”

Az üzemidő-hosszabbítás költségei jó darabig nem számítottak nyilvános adatnak, az Energiaklub harcossága kellett ahhoz, hogy kiderüljön: az egyes blokk üzemidő-hosszabbítása a Paksi Atomerőmű (hozzánk is eljuttatott) adatai szerint összesen 35,452 milliárd forintba került. Ebben benne van az előkészítés, a végrehajtás és az engedély megadásához szükséges beruházások elvégzése is. Ezt az összeget az erőmű saját költségvetési forrásokból fedezte.

Az tehát már biztos, hogy optimális esetben legalább egy blokk része marad a termelésnek, de ezzel is csak húsz-harminc évig odázható el a magyar energiaipar egyik legnagyobb talánya, vagyis hogy mi lesz majd, ha a mostani reaktorok már nem lesznek gazdaságosan üzemeltethetők. A hírek szerint a kormány erősen az atomerőmű bővítése felé hajlik, viszont az nem látszik, hogy ez milyen pénzből valósulna meg. A mostani négy blokk három évtizeddel ezelőtt 35 milliárd forintba került, azt azonban még a Paksi Atomerőmű szakértői sem tudják megtippelni, hogy ez aktuális árfolyamon mit is jelentene. Az ellenzők szerint egy új erőmű létesítése minimum háromezer milliárd forintba kerülne, de hogy a beruházás mikor kezdődhetne el és mikorra fejeződne be, azt lehetetlen megmondani. Az Energiaklub véleménye szerint ráadásul a jelenleg kiszámíthatatlan gazdasági környezet és a mindenkori kormány elkötelezett atomhűsége azt is megnehezíti, hogy egyéb beruházók nem nukleáris alapú befektetéseket tervezzenek, ami hosszabb távon durván leszűkíti az egyéb lehetőségeinket.

A Fukusima okozta sokk után két évvel világszerte új lendületet vett az atomerőmű-építés, néhány országot leszámítva valószínű, hogy a következő húsz év világszerte, főleg Kínában és az USA-ban az új blokkok átadásáról szól majd. Itthon még jósolni is nehéz. A nukleáris ipar társadalmi elfogadottságát nehéz megítélni, minden attól függ, hogy az egyik vagy a másik felmérést nézzük. A keleti nyitás politikája hozhat megfelelően elszánt befektetőt, de hogy ez az út a helyes, vagy a németek nyílt sisakos atomellenessége, csak húsz év múlva derül ki.