A február 15-én bekövetkezett becsapódás után az egész világ felfigyelt a meteorokra. Bár a cseljabnszki meteor már a légkörben ezernyi darabra szakadt, kráterek sokasága bizonyítja, hogy az elmúlt évmilliárdok során sok égi objektum épen elérte a földfelszínt.

Néhány kráter könnyen azonosítható, ilyen például az arizonai Barringer-kráter, a legtöbb azonban rejtve marad, mert az erózió, a tektonikus mozgások és az emberi beavatkozások alaposan átformálják ezeket a képződményeket. Amikor egy lehetséges becsapódási kráternek csupán az erodálódott maradványai felismerhetők, a tudomány a becsapódás struktúra vagy asztrobléma kifejezéseket alkalmazza. Ezek közé tartozik a Nyugat-Ausztrália északi részén található Piccaninny-struktúra, amit most először sikerült lefotózni a Nemzetközi Űrállomásról.

A 7,5 kilométer átmérőjű Piccaninny-struktúra a világörökségként jegyzett Purnululu Nemzeti Park területén van, és körülbelül 360 millió évvel ezelőtt keletkezett. A becsapódási struktúra geológiai bizonyítékai jól láthatók, de a környékbeli kőzetek és ásványok vizsgálata még nem igazolta a becsapódást (valószínűleg éppen az eredeti kráter eróziója miatt nem lehetséges kimutatni a becsapódás során összepréselődött, megolvadt és összetöredezett kőzetet).