Index Vakbarát Hírportál

A jégkorszak óta nem volt ilyen meleg

2013. március 8., péntek 10:59

A globális átlaghőmérséklet magasabb, mint az ezt megelőző négyezer év során, a következő évtizedekben pedig valószínűleg jóval melegebb lesz, mint a jégkorszak óta bármikor. A korábbi kutatások csak az utolsó 1500 évet vizsgálták és azt feltételezték, hogy az évszázadban tapasztalt felmelegedés az emberi tevékenységnek köszönhető.

Az új kutatás azt mutatja, hogy ennél sokkal hosszan időszakra nézve is igaz a kijelentés, hogy az ilyen gyors hőmérsékletnövekedés egészen rendkívülinek számít. A kutatók szerint a következő évtizedekben a hőmérséklet olyan magas lesz, amit a legutolsó földtörténeti korszak, a holocén alatt soha nem tapasztaltak.

A holocén nagyjából 11700 évvel ezelőtt, az utolsó jégkorszak végén kezdődött és máig tart. A kutatók szerint a holocén kellemes időjárása vezetett az emberi civilizáció kialakulásához nyolcezer évvel ezelőtt. Ennek volt köszönhető, hogy elegendő élelmet tudtak gyűjtögetni az ősök.

Shaun Marcott, az Oregon State University kutatójának és csapatának aprólékos munkával sikerült rekonstruálni az elmúlt 11300 év hőmérsékletének változásait. Ehhez hőmérsékletre érzékeny tengeri lényeket vizsgáltak. A módszer természetesen nem adhat pontos adatokat, de megközelítőleg jelzi a trendeket.

Eszerint a holocén korszak elején hirtelen jóval több lett a napsütéses órák száma, így drasztikusan emelkedett a hőmérséklet is. Később ez stabilizálódott, nagyjából tízezer évvel ezelőtt viszonylag meleg volt a Földön, ez a korszak ötezer évvel ezelőttig tartott. Onnantól kezdve egyre hidegebb lett, de ezt rövid, melegebb korszakok szakították meg. Ilyen melegebb korszak volt az, amikor a vikingek letelepedtek Grönlandon, majd amikor megint hidegebbre fordult az idő, elhagyták az északi szigetet.

A kutatók szerint ha csak a természet befolyásolná a Föld hőmérsékletét, akkor néhány ezer év alatt újabb jégkorszak köszöntene be. Az üvegházhatás miatt azonban ez valószínűleg nem következik be. A mostani hőmérséklet a korai holocén hőmérsékletével egyezik meg. Ugyanakkor földtörténeti szempontból a mostani hőmérsékletváltozás sokkal gyorsabban zajlik le. Ha hasonló gyorsasággal nő a hőmérséklet a jövőben is, akkor nagyon hamar túlszárnyaljuk a holocén legmelegebb időszakát is.

A holocén korszak elején sokkal lassabb volt a változás, a növényeknek és állatoknak így volt idejük alkalmazkodni. A kutatók tehát nem feltétlenül a felmelegedés, mint inkább a tempó miatt, mert az élőlények, beleértve az embert is, sokkal lassabb változásokhoz tud alkalmazkodni.

Rovatok