A világ óceánjainak mélyén élő óriás tintahalak eltérően néznek ki, de génjeik vizsgálatával kiderült, hogy valójában nincs köztük sok különbség. Egy nemzetközi kutatócsoport megvizsgálta azt a kevés mintát, amit a mélyben rejtőzködő lábasfejűekről eddig sikerült begyűjteni, így derült fény arra, hogy egyes egyedek, amiket korábban több fajnak tartozónak gondoltak, valójában egy fajhoz tartoznak.
A sarkköri vizeket leszámítva mindenhol előfordulnak óriás tintahalak (Architeuthis), de a titokzatos méllytengeri ragadozókat nehéz az élőhelyükön megfigyelni. Az ismeretek hiánya pedig legendákat szült az óceánjáró hajókat beborító krakentől, amely állítólag ötven méter hosszú is lehet. A tudósok persze még nem láttak ekkora egyedet, a legnagyobb ismert példány a fogókarjaival együtt 18 méteres, és nem lenne képes egy hajót a víz alá húzni. Az is vita tárgya volt eddig, hogy mennyi tintahalfaj van, mert változatos a külalakjuk, és egymástól nagyon távol élnek. A tintahalak általában hosszúkásak és vékonyak, de például a Japán partjainál élő változatoknak rövidebb és vaskosabb karjai vannak.
Eddig azt hitték, hogy legalább nyolc különböző óriástintahal-faj létezik. A kutatócsoport a koppenhágai egyetemen dolgozó Tom Gilbert vezetésével 43 mintát tudott megvizsgálni, amelyek különféle forrásból származtak, például bálnák gyomrából vagy halászok hálójából. A genetikai elemzés alapján kiderült, hogy mindegyik egyed egy fajhoz tartozik, ráadásul a génjeikben alig vannak eltérések, hiába származnak a világ minden tájáról.
Méretük és alkalmazkodási képességük alapján valószínűleg rengeteg óriás tintahal él az óceánok mélyén. A tudósok nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy az állatok nagy száma és hasonlósága egy közelmúltban bekövetkezett gyors populációs robbanás következménye.