A Jupiter Io holdján van a legnagyobb aktivitás a naprendszerben, a több száz vulkán némelyike akár 400 kilométeres magasságba is kilöveli a lávát. A vulkánok elosztása azonban furcsa, legalábbis a NASA és az Európai Űrügynökség kutatói máshol számítanának rájuk a hold felépítése alapján.

A NASA elsősorban a Voyager és a Galileo küldetések adatait használja, de más űrhajók és űrteleszkópok által készített felvételeket is elemezték a modellek elkészítésekor. Az Io vulkánjait a Voyager fedezte fel 1979-ben, a Galileo 1999-2000 között repült a hold közelében és megerősítette az űrszonda felfedezéseit.

A vulkáni tevékenységet a Jupiter és két másik hold, a Ganümédész és az Europé közötti interakció okozza. Az Io sokkal gyorsabban forog, mint a két másik hold, így jobban ki van téve a gravitációs hatásoknak. Ráadásul a Jupiter körüli forgása is különleges, amikor a legközelebb van a bolygóhoz, az erős gravitáció eldeformálja a holdat. Ezek a mozgások forrósítják fel a holdat és okozzák az extrém vulkáni tevékenységet.

A legfőbb kérdés, hogy ez az árapály milyen módon melegíti a hold belsejét. Néhány kutató szerint mélyen a felszín alatt hat, mások szerint a felszín alatti részt, az asztenoszférát melegíti. Ez a hold köpenyének alsó, már képlékeny része.

A kutatók részletes térképet készítettek az Io vulkáni tevékenységéről. Christopher Hamilton, a Maryland Egyetem kutatója azt mondta, hogy az adatok elemzések alapján az utóbbi elmélet bizonyult helyesnek, de a vulkáni tevékenység 30-60 fokkal van keletebbre, mint amire számítottak a modellek alapján. Ez a megállapítás nemcsak egy vulkánra érvényes, hanem szisztematikusan szinte valamennyire.

Az eltérést az Io gyors forgásával magyarázzák, a hold belső felépítése lehetővé teszi, hogy a magma hosszú utat tegyen meg a keletkezési helyétől addig, ahol könnyeb a felszínre tud törni. A Földön egyszerű a magyarázat a vulkáni tevékenységre, ahol a földkérgek találkozik, ott talál utat a magma. Az Io holdon ás a helyzet, a Jupiter erős vonzása akár száz méteres mozgást is okozhat a hold felszínén, így a magma állandó mozgásban van, szinte óceánt alkotva.