Miért ciripelnek a kabócák, ráadásul olyan hangosan? A friss kutatások szerint a zajkeltéssel nem önmagukat szórakoztatják, a zenebonának nagyon is határozott célja van. A LiveScience tudományos hírportál azért járt utána a jelenségnek, mert az Egyesült Államok keleti partvidékén hamarosan felbukkannak az időszaki kabócák (magicicada). Ezek a különleges rovarok életük nagy részét a föld alatt töltik - jobbára fák gyökereiből táplálkoznak -, hogy aztán tizenhárom vagy tizenhét év elteltével egyszer csak tömegestől megjelenjenek a felszínen párosodni. Egy időben másznak ki a föld alól, méghozzá csak bizonyos térségekben és irtózatos mennyiségekben: egyes becslések szerint ezeken a helyeken számuk meghaladhatja az egymilliárdot is négyzetmérföldenként. Legföljebb öt-hat hétig élnek a felszínen.

Számuknál már csak a hangjuk nagyobb, a hártyás szárnyú és vaskos testű rovarok kórusa meghökkentően erős zajra képes, ami nem egyszer elviselhetetlen a helybeliek számára, de a vadászó madarakat is elriasztja. Pedig a hím kabócák csak azért ciripelnek, mert ezzel próbálják felhívni magukra a nőstények figyelmét. Azok akár 1,6 kilométerről is meghallják a párosodásra ösztökélő szerenádot.

Hangadó szervük a test oldalán, az első haslemezen kifejlődött finom, fehér színű, dobszerű hártyácskák sora. A hímekből álló kabócazenekar akár 100 decibeles hangerőt is tud produkálni, vagyis nagyobb zajt csap, mint egy legmagasabb teljesítményfokozatba kapcsolt fűnyíró. A rovarzsivaj azonban estefelé, naplemente után általában elcsitul, ami egyúttal jelzi azt is, hogy a zsákmányt leső madarak szintén nyugovóra tértek. Az idén a keleti partvidék államain van a sor, hogy élvezzék az időszaki kabócák néhány hétig tartó nappali énekét. Két évvel ezelőtt a középnyugati államokban rajzottak a rovarok.