A fizika alaptörvényei közé tartozik, hogy a fénysebesség állandó, ez az alapja a világot leíró elméleteknek. Néhány fizikus azonban felvetette, hogy lehet, hogy az vákuumban sem állandó a sebessége.
A vákuumbeli fénysebesség elektromágneses hullámok terjedési sebessége, a fény 299 792 458 métert tesz meg másodpercenként. A fény sebességének állandóságát feltételezik a világegyetem keletkezéséről szóló elméletek is, ha valóban igaz, hogy a fény sebessége nem állandó, akkor a világegyetem nagyságát sem lehet meghatározni. Az eddig is ismert volt, hogy más közegekben azonban kisebb a sebessége, a mostani elméletek arról szólnak, hogy még a vákuumban sem konstans a sebesség.
Két közelmúltban megjelent tanulmány is foglalkozik a fény sebességével. Mindkét elmélet nem üres térként képzeli el az űrt, hanem egy olyan levesként, amely tele van különböző részecskékkel, amelyek a másodperc töredékéére jönnek csak létre.
A Université du Paris-Sud kutatói a kozmikus vákuumot vették elő, amelyről gyakran gondolják azt, hogy teljesen üres. Valójában tele van szubatomi méretű részecskékkel, mint például kvarkok, ezeket virtuális részecskéknek is nevezik. Ezek az anyagok összekapcsolódnak antianyag párjukkal, egy apró pillanatra létezni kezdenek, majd megint összeomlanak.
Ahogy a fotonok keresztülszáguldanak az űrön, néha összeütköznek ezekkel a részecskékkel. Marcel Urban kutatásvezető szerint ezeknek a részecskéknek az energiája befolyásolja a fény sebességét. Mivel teljesen esetleges, hogy a foton éppen összeütközik-e egy adott részecskével, a fotonok sebessége is változhat.
Emiatt az idő, ami alatt a fény megtesz egy adott távolságot, függ az adott közegtől is. Persze szinte észrevehetetlen időveszteségről beszélünk, négyzetméterenként 0,05 femtomásodpercről van szó. Egy femtomásodperc a másodperc milliárdod részének a milliomod része.
Ennek bizonyítására is felállítottak már elméleteket. Az egyik javaslat szerint a gammakitöréseket kellene mérni, ezek elég nagy távolságra szórják a sugárzást, hogy észrevegyék a változásokat. A másik javaslat szerint lézersugarat kell egymástól nagyjából száz méterre lévő tükrök között pattogtatni, mert ha többször megy oda-vissza a fény, akkor kiszűrhetők az apróbb eltérések.
A másik tanulmányt a Max Planck Institute for the Physics of Light kutatói írták, Gerd Leuchs és Luis Sánchez-Soto szerint legalább száz olyan részecske létezhet, amely töltéssel rendelkezik. A világegyetem felépítését leíró standard modell ezek közül kilencet azonosít: elektronok, muonok, tauonok, hat féle kvark, fotonok és a W-boson.
A két kutató elméletében nagy jelentősége van ezen részecskék töltésének. Elméletük szerint a vákuum ellenállása, és így a fény sebessége függ attól, hogy milyen sűrűségben vannak jelen ezek a részecskék.
Vannak azonban olyan kutatók is, akik szkeptikusak az előbb felvázolt modellekkel, Jay Wacker, a SLAC National Accelerator Laboratory fizikusa az elméletek matematikai módszerében vél hibát felfedezni, szerinte a Feynman-diagrammal kellene ezeket magyarázni. A Feynman-diagramm a kvantumfizikában a kölcsönhatások ábrázolási módja, vonalakkal ábrázolják a részecskék közötti kölcsöhatást.