Index Vakbarát Hírportál

Új dinoszauruszfajt fedeztek fel

2013. május 7., kedd 21:08

Az általános vélekedéssel ellentétben valószínűleg sokkal több kistestű dinoszaurusz élt a Földön évmilliókkal ezelőtt - erre a megállapításra jutottak egy eddig ismeretlen faj leírása alapján kanadai kutatók, akiknek tanulmánya a Nature Communications című tudományos folyóiratban jelent meg. David Evans, a kanadai Royal Ontario Museum munkatársa a tanulmányban  egy eddig ismeretlen, két méternél kisebb dinoszauruszt mutatott be, amely 85 millió évvel ezelőtt élt.

Amikor a dinoszauruszokról van szó, általában az olyan nagytestű fajokra gondolnak, mint például a T. Rex, de egyre több utalás van arra, hogy a Földön sok kistestű dinoszaurusz faj is élt. A tanulmányban bemutatott Acrotholus Audeti dinoszaurusz a kutató szerint nagyjából 180 centiméter magas és 40 kilogramm súlyú lehetett. A cikkben szereplő példány jellegzetessége a több mint tíz centiméter vastag, kupolaszerű koponyatető, amelyet feltehetőleg a fajtársaival vívott harcokban használt. A kistestű dinoszaurusz a növényevők közé tartozott és hátsó lábai segítségével tudott mozogni. Az Acrotholus Audeti fosszíliáit a kanadai Alberta tartomány déli részén találták meg.

Eddig sokkal több nagytestű dinoszaurusz maradványait találták meg, mint kistestűét. A tudósok álláspontja azonban nem egységes abban, hogy miért van ez így: vagy azért, mert valóban több nagytestű dinoszaurusz élt egykor, vagy azért, mert a kis dinoszauruszok maradványai az évmilliók alatt jobban elfogytak. A kisebb testű példányok csontjait a nagy húsevő dinoszauruszok sokkal könnyebben összezúzhatták és az időjárási viszontagságok is a kicsiket sújtották jobban.

Rovatok