Index Vakbarát Hírportál

A viaszmoly hallása a legjobb az állatvilágban

2013. május 9., csütörtök 20:22

A legmagasabb hangokat is meghallja a nagy viaszmoly (Galleria mellonella): hallószerve 300 kilohertzes frekvenciájú hangokat is érzékel. Az állatvilágban ez az eddig mért legmagasabb frekvencia brit kutatók szerint, akik tanulmányukat a brit tudományos akadémia Biology Letters című szaklapjában mutatták be. Összehasonlításképpen: az ember hallóképessége 18-20 kilohertz közelében maximalizálódik.

A nagy viaszmoly hallóképessége meghaladja az eddigi rekordtartóét, az amerikai gyapjaslepkéét is, sőt, annak duplája - közölte Hannah Moir, a glasgow-i Strathclyde Egyetem munkatársa. A legmagasabb ismert hang, amelyet a molylepkékre vadászó denevérek kiadnak, csak 212 kilohertzesek. Az evolúció fegyverkezési versenyében, amely az ultrahanggal vadászó denevérek és áldozataik, a molylepkék között folyik, láthatóan a nagy viaszmoly nyer.

Az evolúció elvei alapján ennek okát nehéz megérteni. Moir és kollégái szerint a magas hangok felismerésének szélsőséges képessége inkább egy melléktermék. Feltehetőleg a molylepkék hallómembránjának keménységéből adódik, ami azért szükséges, hogy az állatok külön tudják választani az egymást gyorsan követő jeleket. A viaszmolyok hallószerve egyszerű felépítésű: egy rezgő membránból és négy hallósejtből áll.

Rovatok