Index Vakbarát Hírportál

Igen, a füvezés tényleg demotivál

2013. július 2., kedd 16:21

A marihuánafogyasztás egyik mellékhatása, hogy a fogyasztó a beszívás után ellustul. Egy új kutatás szerint ennek az lehet az oka, hogy a szer visszafogja a dopaminszintézist, márpedig ez a neurotranszmitter több, a szervezetben lejátszódó örömérzetért felel, és ez serkenti a motivációt is. A dopamin hiányában azonban motiválatlanná válunk, így elmondható, hogy a füvezés demotivál.

Hogy kiderítsék a kannabiszfogyasztás és a pszichózis közti ellentmondásos összefüggéseket, a London Egyetem kutatói marihuánafogyasztók agyát vizsgálták meg. Arra voltak kíváncsiak, hogy a dopaminszint a kannabisz hatására hogyan változik az agyban; a dopamin aktivitása ugyanis összefüggésbe hozható bizonyos pszichózisokkal, például a skizofréniával.

Ha betépünk, meglátogat a Gonosz

A pozitron emissziós topográfiát (PET szken) kihasználva a kutatók 19, rendszeresen kannabiszt fogyasztó önkéntes agyát vizsgálták meg. Megállapították, hogy a rendszeres fogyasztók gyakran tapasztalnak pszichózisszerű viselkedést mutatnak. Ezek több formában is megnyilvánulhattak: egyeseknek érzékcsalódásaik voltak, mások a gonosz jelenlétét érezték maguk körül. A kontroll csoport tagjai tíznél kevesebbszer használtak kannabiszt, és egyszer sem szívtak be a tanulmány előtti három hónapban.

A kutatók feltételezték, hogy a rendszeres fűfogyasztók dopamintermelése kiugróan magas lehet, mivel ez pszichózist okozhat. Furcsamód mégis ellenkező végeredményt kaptak. Azoknál, akik hetente legalább egyszer betéptek, a vizsgálat csökkent dopaminszintet mutatott ki. A vizsgált minta alapján nem bizonyítható az ok-okozati összefüggés, de az eredmények azt mutatják, hogy a leghosszabb ideje és a legtöbbet szívók dopamintermelése volt a legalacsonyabb.

A tanulmány szerzői szerint a dopamin hiánya megmagyarázhatja, hogy a marihuánafogyasztók miért annyira enerváltak az átlaghoz képest: az alacsony dopaminszint oda vezet, hogy a fogyasztón eluralkodik az apátia.

Rovatok