Két kutatócsoport is megállapította, hogy a nagy erejű földrengések képesek elmozdítani a távol fekvő vulkánokat is. Bár a kutatók a jelenség tényében egyetértenek, az okokat másban látják.
Két tanulmány jelent meg a Nature Geoscience folyóiratban, amik a 2010-es chilei, illetve a 2011-es japán földrengéssel foglalkoznak. A szerzők azt a jelenséget vizsgálták, hogy a földrengések hatására még a Csendes-óceán túlpartján lévő hegyek is megmozdultak, és számos, összefüggő vonalat alkotó hatalmas vulkán megsüllyedt. Akadtak olyanok, amelyeknek a krátere 15 centiméterrel megsüllyedt. A kutatók szerint a jövőben egyre több példát láthatunk hasonlóra, és a jelenség mechanizmusára is megszülethet a konszenzusos magyarázat.
Azt már évszázadokkal ezelőtt megfigyelték, hogy földrengések hatására a vulkánok olykor ledobják a sapkájukat. Az olyan pusztító földrengések, mint a japán (9,0-es erősségű), vagy a chilei (8,8-as erősségű), több ezer kilométerre is előidézhetnek kisebb rezgéseket a vulkánok közelében. A két csapat felkészülten várta az esetleges kitöréseket a helyszíneken, de ahelyett, hogy a vulkánok kidudorodtak volna, a kutatók megroggyanó hegyeket láttak. Ez azért érdekes, mert a kidudorodás a feljebb emelkedő, forró magma nyomását jelzi. Ugyanakkor sem Japánban, sem Chilében nem tapasztalták jelét lávaömlésnek, pedig több tucat vulkánt figyeltek meg.
A műszerek azt rögzítették, hogy az óriási kiterjedésű, nem egyszer 15-ször 30 kilométeres vulkáni katlanok 5-15 centiméterrel megsüllyedtek. A vizsgált, többnyire ovális alakú kráterek a földrengések 200-300 kilométerre lévő, a tengerben húzódó kipattanási vonalával párhuzamosan helyezkedtek el. Mindkét csapat megfigyelési adatait műholdas felvételek is alátámasztották.
Az egyesült államokbeli Cornell Egyetem kutatócsapata, amely Matthew Pritchard geofizikus vezetésével a chilei földrengés utóhatásait tanulmányozta, úgy látja, a szeizmikus mozgások tulajdonképpen kihúzzák a dugót a vulkánok repedéseiből és hasadékaiból, szabad folyást engedve a felgyülemlett hidrotermikus, cseppfolyós halmazállapotú áramlatoknak, hasonlóan ahhoz, mint amikor valaki lecsavarja egy szénsavas üdítőital palackjának a tetejét. Miközben a folyadékok elszöknek, a vulkánokat övező talaj megereszkedik.
Ezzel szemben a japán csapat abban látja a jelenség okát, hogy nem a vulkánok környezete bukik alább, hanem a belső magmakamrák rogynak meg. Érvelésük szerint a forró kőzet lágy a vulkánok gyomrában, így nemcsak könnyebben, hanem nagyobb mértékben deformálódik a masszív rengések kiváltotta földkérgi változások következtében.