A csillagok többnyire nem magányosan, hanem csillaghalmazokban keletkeznek, de a máig felfedezett, körülbelül 900 exobolygó közül csak négyet sikerült nyílthalmazban felfedezni. Egy, a Jupiternél is nagyobb bolygót a Hyadokban, két Jupiter-szerű bolygót a Praesepében (M44, Jászol), és egy, legalább tízszeres Jupiter-tömegű gázóriásra az NGC 2423-ben találtak meg. A fenti bolygókat radiálissebesség-módszerrel, a bolygók gravitációs hatása révén azonosították.

A kisebb halmazok gravitációs szempontból lazán kötöttek, ezért ezeknek a csoportosulásoknak a tagjai előbb-utóbb szétszélednek. Az elméletek szerint a bolygókeletkezés addigra feltehetőleg lezajlik a csillagok körül. A nagyobb halmazokban tapasztalható nagy csillagsűrűség és a gyakori gravitációs kölcsönhatás miatt azonban kérdéses a bolygókeletkezés hatékonysága.

Az elméleti megfontolások teszteléséhez kapóra jött a Soren Meibom (Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics) vezette amerikai kutatócsoport legújabb felfedezése, ők a Kepler-űrtávcső adatait átvizsgálva két, fedéseket mutató exobolygót találtak az NGC 6811 nevű nyílthalmazban. A Kepler-66b, és -67b nevű planéták 17,8 és 15,7 nap alatt kerülik meg központi csillagaikat, melyek tömege 4 százalékkal nagyobb, illetve 13 százalékkal kisebb Napunkénál.

A felfedezés nem csak azért fontos, mert ez a két égitest az első, nyílthalmazban azonosított fedési exobolygó, és ezáltal méretük pontosan meghatározható, hanem azért is, mert a legkisebbek, amelyeket csillaghalmazban találtak. Az égitestek sugara ugyanis kisebb 3 Föld-sugárnál, így a két égitest a mini-Neptunusz kategóriába tartozik. Ez a típus alkotja a Kepler által felfedezett exobolygók legnagyobb hányadát.

A csillaghalmazok kora és távolsága viszonylag pontosan meghatározható, így a két bolygót tekintve egyedülállóan pontos adatokkal rendelkezünk. Az egymilliárd éves NGC 6811 távolsága 3600 fényév, egyike a Kepler látómezejében található négy csillaghalmaznak. A felfedezés azt mutatja, hogy a Jupiternél kisebb bolygók létrejöhetnek a sűrűbb halmazokban is, sőt túl is élhetik a genetikailag összetartozó csillagcsoport dinamikai fejlődésének kezdeti korszakát.

A kutatók statisztikai vizsgálatokkal azt is megállapították, hogy a kisméretű bolygók előfordulási gyakorisága azonos a csillaghalmazokban és a mára magányossá vált csillagok között. Ez a megállapítás összhangban van azzal a feltevéssel, hogy a csillagok többsége nem magányosan keletkezik.