Brit kutatók megállapították, hogy a Loch Ness tó medrével felérő krátert hagyott maga után az az áradás, amely a mélyben, a Déli-sark jégtáblája alatt zajlott le az utóbbi években. (A Loch Ness hossza 40 kilométer, maximális szélessége 2,4 kilométer, legnagyobb mélysége 230 méter.) A kutatók szerint a globális felmelegedés hatásainak felmérésekor érdemes lenne egyre nagyobb figyelmet fordítani a hasonló jelenségekre.
A Geophysical Research Letters című szaklapban közzétett tanulmány szerint a tudósok a keleti-antarktiszi jégsapka megsüllyedéséből következtettek arra, hogy mekkora területet érinthetett az árvíz, amelynek nyomán szinte teljesen kiürült a Cook-jégself közelében lévő, felszín alatti tó, és hatalmas katlant hagyott maga mögött. A jégtakaró behorpadását először az Európai Űrügynökség CryoSat-2 műholdja észlelte.
Malcolm McMillan, a tanulmány vezető szerzője, a Leeds-i Egyetem geofizikusa elmondta, hogy számításaik szerint a túlfolyás tizennyolc hónap alatt játszódott le, méghozzá kétszer akkora sebességgel, mint amilyennel a Temze zúdul alá áradás esetén. Azt nem tudták megállapítani, hogy mi váltotta ki a hatalmas víztömeg kilépését a tó medréből, és azt sem, hogy hová tűnt a víz, ugyanis semmi nem utal arra, hogy a víz elérte volna az óceánt. Ez azért érdekes, mert a jégsapka alatti katlanban 6-7 köbkilométernyi víz is lehetett.
A kelet-antarktiszi volt az egyik legkiterjedtebb árvíz, amelyet a Déli-sark jégtáblája alatt észleltek. Az akkor kiürült, 260 négyzetkilométer területű és hetven méter mély tómeder az áradás elapadása óta lassan feltöltődik, bár azt még nem sikerült kideríteni, hogy friss vízzel vagy jéggel.
Az Antarktisz jégtakarója alatt csaknem 380 tavat tártak fel eddig, közülük többen is élő mikroorganizmusok nyomaira bukkantak a jéghideg, örök sötétségbe burkolódzó vízben. A radar- és szeizmikus vizsgálatokkal feltérképezték a jeges felszín alatti áramlatok bonyolult hálózatát, amely vízzel látja el a tavakat, illetve elvezeti a felesleget. A kutatók most arra koncentrálnak, hogy felmérjék, miként hatnak a föld alatti áramlatok és áradások a jégképződésre, illetve a jégtábla mozgására. Ez azért lenne fontos, hogy megbízható modellt készítsenek az éghajlatváltozás Déli-sarkra gyakorolt hatásáról.