A meleget az állatok sem bírják sokkal jobban, mint az emberek. Nem véletlen, hogy az állatvédő szervezetek illetve az állatorvosok több felhívást is közzétettek arról, mit kell tenni, hogy a házi kedvencünk túlélje a hétvégi kánikulát. Viszont akad néhány kivételes állatfaj, ami jobban bírja a meleget, sőt az extrém hőség az, ami a túlélését biztosítja.
Olyan alapvető példából, mint a túlmelegedés ellen hatalmas fülekkel védekező Sivatagi róka (Vulpes zerda) vagy az 5-10 perc alatt akár 100 liter vizet is benyakaló egypúpú teve (Camelus dromedarius), több is létezik (például a nagy melegben légkondit kapcsoló Homo sapiens sapiens), ezekről általános iskolában is tanultunk. Az igazán kivételes egyedeket azonban csak mostanában kezdi felfedezni a tudomány.
A tengerfenéken található, fekete füstölőlnek is nevezett kürtők környékén a víz akár 400 Celsius-fokosra is felforrhat a földfelszín alól előtörő lávától, ezt a hőmérsékletet azonban már semmilyen élőlény nem bírná ki, mert a DNS és a fehérjék alkotóelemei egyszerűen túl gyorsan rezegnek ahhoz, hogy a kémiai kötéseik egyben tartsák őket. Nem meglepő talán, hogy a legnagyobb hőséget kibíró élőlény egy is egy víz alatt élő faj, a leginkább 121-es törzsként (Strain 121) ismert mikroba. A feljegyzések szerint 121 Celsius-fok volt a legmagasabb hőmérsékletű környezet, ahol ez a mikroba még szaporodni is képes volt, és 130 fok körül sem pusztult el, csak leállt a szaporodással. Kicsit olyan ez, mint a finn hadsereg, ami -50 fokon az enyhe időjárás miatt lefújja a túlélőgyakorlatot.
A 121-es törzshöz hasonló lények tulajdonképpen pont ugyanazokból az építőkockákból vannak összerakva, mint az emberek. Fontos különbség, hogy a bennük található fehérje és DNS jobban, erősebb kötésben van összerakva, így egy kicsit magasabb hőmérsékleten kezdenek csak el szétesni. Az anyagcserét biztosító kellékek, például a sejten belüli energiaátvitel alapját jelentő adenozin-trifoszfát (ATP) 100 Celsius-fok fölött néhány másodpercig képes csak egyben maradni. A hőtűrés kulcsa az, hogy az adott szervezet képes-e gyorsabban pótolni a működéséhez szükséges ATP-t, mint ahogy ahogy a magas hőmérséklet elpusztítja azokat.
A többsejtű élőlényeknek ez általában nem megy valami jól, 40-60 Celsius-fokot egy faj kivételével senki sem bírja túl jól hosszabb ideig. Az 5000 méteres mélységben élő pompeji-féreg a mérések szerint hatvan fok környékén érzi magát a legjobban, cserébe viszont nem tűri jól, ha bármi megváltozik: a mintának felhozott példányok belepusztultak az emelkedés közbeni nyomáscsökkenésbe. További érdekesség, hogy az elpusztult állatokon végzett tesztekben a hatvan fok túl soknak bizonyult, ugyanakkor a tenger alatt elvégzett mérések megmutatták, hogy a baktériumokkal táplálkozó, a 400 fokos víz közvetlen közelében, úgynevezett lakócsőben élő féreg néhány pillanatra a 80-100 Celsius fokot is kibírta anélkül, hogy puhára főtt volna.
A szárazföld bajnoka ennél kevesebbet bír, ráadásul inkább trükközik, mintsem a kémiát hívná segítségül. A szaharai ezüsthangya (Cataglyphis bombycina) 55 Celsius-fok környékén él meg a legjobban. Nem feltétlenül azért, mert a teste ekkor a leghatékonyabb, egyszerűen azért a forróságban bújik elő, mert olyankor a legtöbb rá vadászó lény már vagy az árnyékban fekszik, vagy a napon, de döglötten. A hosszú, vékony lábaival a talajt csak nagyon kis mértékben és nagyon rövid ideig érintő hangya ráadásul dögevő, azokkal a bogarakkal és rovarokkal táplálkozik, amik elpusztulnak a rekkenő hőségben.