Az agytevékenység extrém mértékű kisülése állhat a halálközeli élmények hátterében, legalábbis  amerikai neurológusok patkánykísérletei szerint. Azt viszont továbbra sem tudhatjuk, hogy beelektródázott laboratóriumi rágcsálók is találkoznak-e szeretteikkel, miután feláldozzák őket a tudomány oltárán.

Tudományos beszámolók, X-Akták-epizódok és ezoterikus kiadványok, bár nagyon eltérő mélységben, de némiképp hasonlóképpen írják le az úgynevezett halálközeli élményeket. A visszatérő motívumok között ott van a fény a sötét alagút végén, az elhunyt rokonokkal való találkozások, a korábban nem tapasztalt béke és nyugalom érzése. A klinikai halál állapotából visszatérők közül sokan úgy gondolják, hogy a mennyországba nyertek bepillantást. Az élmények gyakran sorsfordító erejűek, akár egy ateista idegsebészt is a spiritualitás felé fordíthatnak.

A University of Michigan kutatói ennek az élményegyüttesnek a biológiai hátterét próbálják megérteni. „Ha a halálközeli élmények az agyból származnak, annak kell, hogy legyenek mérhető jelei a szívmegállás pillanatában” – mondta a Shotsnak a kutatásvezető Jimo Borjigin.

Mivel ez a fajta vizsgálat haldokló embereknél nehezen lehetséges (bár nem példa nélküli), a neurológus kutatók patkányokon tanulmányozták a haldoklás közben lejátszódó agyi folyamatokat. A kísérleti állatok agyába hat elektródát ültettek, halálos injekciót adtak nekik és várták az agytevékenységről tudósító elektromos jeleket.

Nem hiába: közvetlenül azután, hogy a patkányok szíve megállt, az agytevékenységben kisülés történt. Mintha az elme túlpörögne, a szokásos tudattevékenység sokszorosát mutató jeleket produkálva, ami összefüggésben állhat a tudattevékenységgel. Ez a tudati hiperaktivitás kb. fél percig tartott.

„Le voltunk nyűgözve” – mondta a kutatásvezető. A hipertudat elektromos jelei jól megfeleltethetőek a klinikai halál állapotából visszatérő emberek beszámolóinak, akik a valóságosnál sokkal intenzívebb élményekről beszélnek. Borjigin szerint ez a nagyon intenzív álomhoz hasonló jelenség az elme vészhelyzeti reakciója, amikor az agy megpróbál jelentést találni a neuronok vészjelzéseiben. „A halálközeli élmény talán nem más, mint annak a mellékhatása, hogy az agy megpróbálja megvédeni magát.”

A kísérletet ugyan állatokon végezték el, a kutatócsoport szerint az eredmények azt is segíthetnek jobban megérteni, hogy mi történik az emberekkel a szívmegállás után. Borjiginék úgy gondolják, rátaláltak a halálközeli élmények neurológiai alapjaira: „minden az elmében történik a szívmegállás utáni rövid periódusban” – összegezte végkövetkeztetését a kutatásvezető.

Bár korábban nem voltak ennyire részletes neurológiai szintű adatok a meghalás közbeni folyamatokról, a független kutatók egy része egyelőre elég szkeptikus és megkérdőjelezi, hogy mennyiben lehet a patkánykísérletekből emberi bio-pszichológiai folyamatokra következtetni. „Semmiféle bizonyítékunk nincs arra, hogy a patkányoknak vagy bármilyen más állatfajnak lennének halálközeli élményei” – mondta erről Sam Parnia, a haldoklás és a halálközeli élmények kutatója. A patkánykísérletek valószínűleg még csak az egyik első lépést jelentik a meghalás neurológiai alapjainak megértésében.