Index Vakbarát Hírportál

Nem lehet megjavítani a Kepler űrtávcsövet

2013. augusztus 16., péntek 11:34

A NASA úgy döntött, hogy nem javítja meg a Kepler elromlott lendkerekét, de még nem készült fel arra, hogy magára hagyja az űrteleszkópot. Most azt vizsgálják, hogyan lehetne hasznosítani a Keplert tudományos kutatásokra.

A hatszáz millió dolláros űrtávcső május óta nem üzemel, mert elromlott a második lendkereke is, emiatt nem tudták pozicionálni, hogy megfigyelje a csillagok körül keringő bolygókat. A navigáláshoz ugyanis három működő kerékre van szüksége, a négy kerék közül most a második romlott el.

A NASA sokáig nem adta fel a reményt, azt gondolták, még javítható lesz valahogy a két kerék közül legalább az egyik. Néhány hete még sikerült megmozgatni mindkét lendkereket, végül azonban kudarcba fulladt a kísérlet.

A Kepler jelenleg energiatakarékos módban van, az a legfontosabb most, hogy ne veszítsen sok energiát az űrben. A Kepler a bolygókutatás egyik legfontosabb eszköze, a távcsövet 2009. március 7-én bocsátották fel. Nap körüli, Földet követő pályára állították, hogy a Föld ne zavarja a megfigyeléseket. Elsődleges célja Naprendszeren kívüli bolygók felkutatása volt, csillagok fényességét és a fénycsökkenést méri, ez utóbbi akkor következik be, amikor egy bolygó elhalad a csillagja előtt.

A Kepler eddig 2740 bolygójelöltet fedezett fel, ezek közül több mint százról bizonyosodott be, hogy valóban bolygóról van szó. Adatai alapján csillagászok azt feltételezik, hogy legalább 17 milliárd Földhöz hasonló bolygó létezhet csak a Tejútrendszerben. Valószínűleg hallunk még a távcsőről, hiszen rengeteg általa gyűjtött adatot még nem dolgoztak fel, lehetnek még felfedezések a megfigyelései között.

Rovatok