Index Vakbarát Hírportál

Kiválasztották a mélyűrbe hatoló űrhajósokat

2013. augusztus 22., csütörtök 17:36

A NASA kedden bemutatta azt a nyolc űrhajósjelöltet – négy férfit és négy nőt –, akik az űrállomáson végzett munka után valószínűleg holdi, Földhöz közeli aszteroidákon zajló vagy éppen marsi missziókon vesznek majd részt. „Az ő utazásuk most kezdődik, és mint mindig, közvetlenül mögöttük ott lesz a nemzet, ahogy elérik a csillagokat” – mondta Charlie Bolden volt űrsiklópilóta, a NASA igazgatója az eseményen.

Az űrhajósjelölteket 6100 másik jelentkező közül választották ki, amely az eddigi második legnagyobb merítés volt a NASA történetében. Összesen végül 120 embert hívtak meg a Johnson Space Centerbe interjúra és orvosi vizsgálatokra. Közülük 49-et hívtak vissza még egy interjúra és sokkal részletesebb orvosi vizsgálatra. A nyolc férfi és nő múlt héten kezdte meg a felkészülést, eddigre ért véget a teljes kiválasztás.

A jelentkezőknek nemcsak a szokásos vizsgálatokon kellett részt venniük. Egyikük, a 37 éves pilóta, Victor Glover beszámolója alapján jóval összetettebb feladatokat is meg kellett oldaniuk: a jelölt szerint sokat kellett írni, például tweetet, limericket és haikut.

Az űrhajósok közül a legtöbben katonai múlttal rendelkeznek. Josh A. Cassada fizikus, nagy energiájú részecskefizikából doktorált, mellette a haditengerészeti tesztpilóta több mint 2400 repült órával. Tyler (Nick) Hague repülésszakértő az MIT-ról, most végez a légierőnél tesztpilótaként. Christina M. Hammock elektromérnök, a National Oceanic and Atmospheric Administration Stationnél dolgozik.

Nicole Aunapu Mann a  Stanfordon és a haditengerészeti tesztpilóta-iskolában tanul, valamint pilóta több mint 1400 repült órával és egy gépészmérnöki mesterdiplomával. Anne C. McClain a West Point-i katonai akadémia hallgatója, veterán helikopterpilóta több mint kétezer repült órával. Repülésmérnök, mellette még nemzetközi biztonságból van diplomája. Jessica U. Meir tengerbiológiából doktorált, Andrew R. Morgan pedig a West Pointon végzett orvosként.

Rovatok