Az úgynevezett teszt-hatás friss kutatási téma, a lényege, hogy a tanultakat semmi sem erősíti meg jobban hosszú távon, mint az, ha időnként leteszteljük a tudásunkat. Az ismétlés helyett tehát a teszt az, ami rábírja az agyat, hogy jobban megjegyezze a válaszokat és az összefüggéseket. Racsmány Mihály, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kognitív Tudományi Tanszékének vezetője kutatócsoportjával azt vizsgálta, vajon mi áll a mai pedagógiai gyakorlatnak gyökeresen ellentmondó eredmény hátterében.

A szakember szerint a teszt-hatás az elmúlt öt év egyik leginnovatívabb kutatási eredménye. „Jelenleg a tesztekre és vizsgákra ellenőrző eszközként tekintünk, pedig a valóságban semmi sem hatékonyabb tanulási folyamat annál, hogy egy-két tanulási kör után nem folyamatosan ismételgetjük, újra elolvasgatjuk az anyagot, hanem megpróbáljuk egy teszten előhozni a megfelelő válaszokat” – foglalja össze a módszer lényegét.

Az egyes kutatások szerint a folyamatos ismétléssel, újabb asszociációk gyártásával csak rövid ideig tanuljuk meg a válaszokat, azonban már kis időtávon is látszik, milyen gyorsan felejtjük el a megtanultakat. Ha valaki vizsgázott már valaha, az pontosan tudja, milyen érzés teljes könyveket megtanulni majd elfelejteni mindössze néhány nap alatt. „Az ilyen hamis sikerélmények vezetnek oda, hogy az emberek elhiszik, hogy az ismétlés az, amivel hatékonyan lehet tanulni” – mondja Racsmány. „A valóság azonban az, hogy a vizsga előtt még egyszer és még egyszer átolvasott jegyzet csak arra a rövid időre marad meg.”

A szakember szerint a valós, hosszú ideig megmaradó tudás alapja az, hogy minél többször előhívjuk az emlékeket, nem pedig az, hogy újra és újra bevigyük őket az agyunkba. A hagyományos felfogás a tanulás utáni tesztet a tudás ellenőrzésének és a további tanulás kiindulási pontjának tekintette. A legújabb kutatások eredményei viszont  az bizonyították, hogy a megtanult információk előhívása nem csak a diákok ellenőrzésére szolgál, a korábban elsajátított anyag tesztelése képes gátat szabni a felejtésnek.

Bizonyíték szuahéliül

Egy Németországban, a Regensburgi Egyetemen lefolytatott kísérletben Racsmány Kovács Gyula professzorral és Keresztes Attila doktori hallgatóval egy egyszerű módszerrel úgy bizonyította be a fenti állítást, hogy közben ráadásul a háttérben lejátszódó idegrendszeri mechanizmusokat is vizsgálta. „Ez utóbbi volt az a rész, amit valóban mi végeztünk el először a világon” – mondja Racsmány. A kísérlet lényege, hogy az alanyok nyelvet tanulnak, méghozzá szuahélit. A kísérletben részt vevők (anélkül, hogy tudnák) úgy kapják folyamatosan a szavakat, hogy közben bizonyos szavakat rendre a két módszer egyikével mutatnak be nekik. Tehát van olyan szó, amit az első bemutatás után folyamatosan újra és újra megtanítanak nekik, és van olyan, amit egyszer megmutatnak nekik, majd később újra és újra visszakérdezik a jelentést.

„A kritikus rész az, hogyan teljesítenek az emlékelőhívásban szerepet játszó idegrendszeri hálózatok a tanulás után közvetlenül, illetve egy héttel később” – mondja a tanszékvezető. Az fMRI-felvételeken látszik, hogy a korábban ismételten újratanult szavak felidézésekor rövid távon nagy az agyi aktivitás, friss emlék előhívásakor ez jellemző kép. „Azonban egy héttel később az érintett területek aktivitása lecsökken. Ezzel szemben a korábban ismételten újratesztelt szavak esetében az aktivitás rövid távon ugyan kisebb, de hosszú távon sem csökken le, vagyis az agy a folyamatos visszakérdezés hatására jobban konzerválja a tudást, tehát a tanulási mód alapvetően befolyásolja az idegrendszernek a hívóingerre adott válaszát. Akár egyetlen sikeres teszt is azt eredményezheti, hogy a hívóinger megjelenése hosszú távon ugyanolyan hatékonysággal aktiválja a sikeres előhíváshoz szükséges idegrendszeri hálózatokat, mint egy azonnali felidézésnél, és ez tartós tanuláshoz, a felejtés drámai csökkenéséhez vezet.”

Az fMRI mérés alatti viselkedéses adatok elemzése azt is kimutatta, hogy az újratesztelt tudást a tanuló gyorsabban is hívja elő annál a tudásnál, amit folyamatos ismétléssel tanítottak meg az alanynak. Ez annak köszönhető, hogy a tanulás utáni szimpla ismétlésnél az agy nem tanulja meg előhívni a választ, míg az újra és újra letesztelt tudásnál az idegrendszer egy idő után eleve kisebb területre szűrve találja meg a kellő emléket, és jobban elkülöníti azt az egymással interferáló emlékektől.

Mit jelent ez az iskolásoknak?

Bár a teszt-hatás friss eredmény, az eddigi vizsgálatok egyöntetűen azt mutatják, hogy nem véletlen egybeesésről vagy mérési hibáról van szó. „Ezek helyesen megtervezett és jól dokumentált kísérletek, ahol az eredmények mind egy irányba mutatnak” – mondja Racsmány, aki szerint fontos lenne, hogy a kísérleti memóriakutatás eredményeit először nagyobb mintán leteszteljék, majd a megfelelő eljárásokat kidolgozva, a tanárképzést is bevonva átvigyék a mindennapi iskolai oktatásba is. A szakember szerint világszerte több olyan kísérletsorozat is volt, amiben a teszt-hatást és az összes többi, pillanatnyilag hatékonynak számító pedagógiai módszert hasonlították össze, de a hosszú távú hatások tekintetében egy sem tudta megközelíteni az előbbi előnyeit, még a magyar pedagógusképzés egyik hívószavának számító projektmódszer sem ért el olyan jó eredményeket.

„Egy, a teszt-hatás előnyeit lemérő, a magyar oktatás egészét átfogó vizsgálathoz több tízmillióra lenne szükség” – mondja Racsmány, aki szerint viszont ez az összeg hamar visszajönne, például az ismétlésekre szánt idő hasznosabb eltöltéséből, vagy épp a gyerekek általános tudásszintjének emelkedéséből. „És persze ne felejtsük, hogy ezek a tíz- és százmilliók most is elmennek, csak épp olyan módszerekre, amik a teszt-hatás kísérletekkel igazolt eredményeinél jóval gyengébb mutatókkal rendelkeznek.”

Persze a teszt-hatás alkalmazása olyan szintű  paradigmaváltást igényelne, amire a mai iskolákban egyszerűen hiányzik a támogatottság. „Egy felmérésből kiderült, hogy mind a tanárok, mind a diákok az ismétlésre alapuló tanítási-tanulási módszerekben bíznak, és a tesztek kidolgozását és kitöltését ugyanúgy felesleges nyűgnek gondolják” – tudjuk meg a szakembertől. „Sok alapelv jött elő az elmúlt 20-25 évben a kísérleti memóriakutatás területén, aminek fontos üzenete lenne az oktatásnak, de nem hatja meg a pedagógiát. Vannak ugyan fellángolások, néha le is tesztelik ezeket, de az iskolai tanórákra végül csak a legritkább esetben kerül át ezekből valami.”

Racsmány szerint nehéz lesz leküzdeni azt, hogy a teszteket és dolgozatokat pillanatnyilag elkerülhetetlen tehernek látja mind az azokat nehéz munkával összeállító majd kijavító tanár, mint az azt kitöltő diák. „Azt kéne látni, hogy a teszt sokkal fontosabb az egyszerű ismétlésnél vagy újratanulásnál, mert a tanulási folyamatnak ez az a része, ami megvéd minket a felejtéstől.”

Amikor arra kérjük, mondjon néhány példát a teszt-hatásra a mindennapi életből, a szakember a főzést hozza fel elsőként. „Mindenki tudja, hogy egy adott receptet fejből megtanulni, vagy egy étel elkészítését többször végignézni közel sem olyan hatékony tanulási mód, mint amikor egyszer megnézzük, és aztán egyszer vagy kétszer megpróbáljuk magunktól elvégezni az utasításokat. A teszt-hatás érdekessége ugyanis az, hogy még a rossz válaszokból is tanulunk. De sok színész is be tudna arról számolni mennyire lehetetlen egy szerepet a szöveg biflázásával megtanulni. Ezzel szemben a végszavakra adott, erőfeszítést igényelő előhívás tartósan elérhetővé teszi a szerephez tartozó szöveget.

Ismeretlen távlatok

Természetesen a memóriakutatás célja nem csodaszerek és -módszerek felfedezése. Mint megtudjuk, sok hatékony tanulási módszer van, ezek jellemzően alkalmazhatóságukban térnek el egymástól. „Nincs olyan módszer, ami egyaránt használható 10 év alatti kisgyerekeknél, középiskolásoknál vagy a felső- illetve felnőttoktatásban, és persze az időskorúak képzése is eltér minden egyébtől” – mondja Racsmány. „Az eddigi eredmények alapján a teszt-hatás általánosabbnak mondható, de nagyon sok vizsgálat kell még arra, hogy a testre szabható alkalmazásról beszéljünk, ugyanis az egyéni jellemzők rendkívül nagymértékű szórást okoznak az eredményekben.”

Ugyanakkor érdekes, hogy a teszt-hatáshoz hasonlóan létezik az előteszt-hatás nevű jelenség is. Itt arról van szó, hogy a későbbi tanulási folyamat hatékonyságát nagyban megnövelhetjük azzal, ha az információ megosztása előtt arra kérjük a tanulókat, tippeljék meg előre azt. Maradva a szuahéli tanulásának példájánál a szakember szerint sokkal jobban rögzül az a szó, aminek jelentését megpróbáljuk kitaláltatni a tanulókkal, mert az agy az előzetes teszt miatt szinte előkészíti a idegrendszeri hálózatot a befogadásra.

Van azonban jó néhány olyan mellékága is a kutatásnak, ami túlmutat az iskolai oktatás kérdéskörén. Ez a téma nem csak azért érdekli a tudósokat, mert mindennapokban használható, hanem mert az idegrendszer működéséről is sokat elmond, például hogy mik a sérülési pontok, illetve hogy lehet beavatkozni azért, hogy javítsunk rajta. A memória működésének megértése olyan betegségek leküzdésében segíthet, mint például az Alzheimer-kór, illetve az időskori demencia más esetei. Racsmány szerint az Alzheimer ellenszerének kutatása például főleg a memória tárolási funkcióinak működését vizsgálja, de lehet, hogy jobb lenne az előhívási folyamatok patológiáját ellenőrizni, vagy legalábbis ezen a vonalon elindulni.