Index Vakbarát Hírportál

Bajban a Deep Impact

2013. szeptember 5., csütörtök 13:32

Utoljára augusztus 8-án sikerült kapcsolatba lépni az öregedő Deep Impact űrszondával. Az eszközt eredetileg a Tempel 1 üstökös (csillagászati nevén: 9P/Tempel) tanulmányozására hozták létre, és 2005-ben állították pályára. A küldetés hivatalos honlapján szerda reggel egy közlemény jelent meg: ebben azt írják, hogy lassan egy hónapja nem sikerült kapcsolatot teremteni a szondával.

A közlemény szerzői azt írják, nem tudták elvégezni az ISON üstökös tervezett megfigyelését, mivel nincs meg az ehhez szükséges űreszköz. A Deep Impacttel augusztus 11-e és augusztus 14-e között szakadhatott meg a kapcsolat; ennél pontosabban nem lehet megmondani, hogy mikor, mivel nagyjából hetente adnak utasítást az űreszköznek. A NASA állítólag már azonosította a hiba okát; most azon vannak, hogy helyreállítsák a kapcsolatot.

A Deep Impactet 2005. január 12-én állították pályára egy Delta II-es hordozórakétával. Az szonda tehát több mint nyolc éve teljesít szolgálatot. A NASA az üstökösök keletkezését szerette volna vizsgálni az eszközzel; miután a Tempel 1 vizsgálatát elvégezték, az űrügynökség további küldetéseket is végrehajtott vele.

Rovatok