Index Vakbarát Hírportál

A NASA leállította az űrsétákat

2013. szeptember 11., szerda 10:58

A NASA leállította űrhajósai számára az űrsétákat, ameddig nem derítik ki, mi okozta az olasz Luca Parmitano szkafanderének hibáját – jelentette ki a Moszkva környéki Koroljovban tartott szerdai tájékoztatón az amerikai űrkutatási hivatal képviselője.

Az év végéig nem tervezünk semmilyen kilépést a nyílt űrbe – mondta Michael Baker az űrhajózási irányító központban tartott tájékoztatón. Az amerikai szakember emlékeztetett rá, hogy az olasz űrhajósnak július 16-án meg kellett szakítania a Nemzetközi Űrállomáson kívüli munkát, mivel víz szivárgott a sisakjába. Luca Parmitano amerikai űrhajós társát, Chris Cassidyt kérte meg, hogy segítsen visszatérni az ISS fedélzetére. Az eredetileg több mint 6 órásra tervezett űrséta a történtek miatt csak 1 óra 32 percig tartott.

A szivárgás annyira kellemetlen volt, hogy Parmitano nem hallott és beszélni sem tudott. Azonban a két űrhajós egyike sem volt tényleges veszélyben a küldetés alatt. Michael Baker, aki maga is tapasztalt űrhajós – 1991-ben az Atlantis amerikai űrsikló fedélzetén teljesített szolgálatot, 1994-ben az Endeavour parancsnoka volt és 1997-ben járt a MIR orosz űrállomáson is – elmondta, hogy nem a júliusi volt az első alkalom, amikor az asztronauták észlelték a víz megjelenését a szkafanderben. Luca Parmitano űrsétája idején volt ugyanakkor a legsúlyosabb a probléma.

Az ISS-en Karen Nyberg amerikai, Luca Parmitano olasz és Fjodor Jurcsihin orosz kozmonauta maradt. Szeptember végén csatlakozik hozzájuk az új háromfős legénység, benne egy amerikai űrhajóssal.

Kazahsztán területén közép-európai idő szerint hajnali 5 óra körül ért földet szerdán az orosz Pavel Vinogradovot és Alekszandr Miszurkint, valamint amerikai társukat, Chris Cassidyt hazaszállító Szojuz TMA-08M típusú űrhajó kabinja. Az űrhajósok öt és fél hónapi küldetés után tértek vissza a Földre.

Az ebből az alkalomból a koroljovi irányító központban tartott tájékoztatón Vlagyimir Popovkin, a Roszkozmoz vezetője azt jelentette be, hogy szeptember második felében egy újabb Proton típusú hordozórakétát terveznek felbocsájtani Bajkonurból. Július 2-án egy ilyen rakéta a rosszul beállított szögsebesség-jeladók miatt robbant fel és semmisült meg az indítást követő 32. másodpercben, fedélzetén három orosz Glonaszsz navigációs műholddal. A kárt több mint négymilliárd rubelre (körülbelül 27 milliárd forintra) becsülik.

Rovatok