Legendás tengeri kígyók, hableányok és más mitikus szörnyek találhatunk számos középkori és akár reneszánsz térképen. Chet Van Duzer könyve végigköveti mitikus szörnyek evolúcióját a térképeken a 10. századtól egészen a 17. századig.

A térképészek a feltáratlan területekre festették ezeket a szörnyeket, ezzel a még ismeretlen, felfedezésre váró területeket szerették volna illusztrálni. Természetesen az ábrázolásban szerepe volt annak is, hogy az ismeretlen tengerszakasz esetleg veszélyeket is rejt, nem árt tehát vigyázni.

Rémisztő külsejük ellenére a tengeri szörnyeket valamilyen valóságban is létező állatról mintázták. Az összes szörny olyan, mintha csak fantázia szüleménye lenne, valójában a kornak megfelelő tudományos kutatások állnak az ábrázolások mögött – lelkendezett Van Duzer.

A vészjósló tengeri kígyóktól az oroszlán és hal keverékéig szinte mindent megtalálhatunk. Sok térképész különböző enciklopédiákból másolta a részleteket. Máskor a költői szabadsággal élve teljesen hibrid állatokat hoztak létre, ez leginkább a 16. századra volt jellemző.

Nagyon keveset kutatták ezt a területet, főként azért, mert a modern ember csak mesének tartja a szörnyek létezését. A középkorban és a reneszánszban azonban még a nagytestű bálnákat és rozmárokat is szörnyeknek tartották. Van Duzer egy második évszázadban keletkezett térképre vezeti vissza a tengeri szörnyek megjelenését a térképeken. Klaudiusz Ptolemaiosz római matematikus térképén az egész akkor ismert világ szerepelt.

Ezek a térképek földrajzilag nem a legpontosabbak és tele vannak egzotikus és félelmetes állatokkal. Az egyiken például egy bálna belsejében ülő embert láthatunk, valószínűleg a bibliai Jónásra utalva. Egy másikon egy csirkefejű, de haltestű állatot találunk.

A térképek azt jelzik, hogy a hatalmas óceán tele van ijesztő szörnyekkel. Hatalmas polipok húzzák le a hajókat a mélybe, csábító szirének használják ki szépségüket és csavarják el a tengerészek fejét. A bálnák azért kapnak kiemelt szerepet, mert sok legendában szerepel, hogy gyanútlan tengerészek szigetnek néztek bálnát. Ezeknek általában az a vége, hogy amikor a hajó kiköt és a tengerészek a bálnára lépnek, az egyszer csak lehúzza a hajót és az összes embert a tenger mélyére.

A bálnaábrázolás csak a 17. századra lett valósághűbb, ekkorra tűnnek el a szörnyek is a térképekről. Van Duzer szerint a modern térképek elveszettek valamit azzal, hogy már nincsenek rajtuk szörnyek.