A Magyar Ifjúság 2012 eredményeit bemutató kötet (Pdf-ben letölthetó innen) szerzői szerint ez a „csendes generáció”. Újabban minden magára adó kutatás mániákusan címkézi a nemzedékeket. Így lett „X”, „Y” és „Z” generáció, ami lazázó tudálékossága ellenére is kevésbé hangzik rosszul, mintha azt motyogjuk lehajtott fejjel, én a csendesek közé tartozom. A kifejezést Székely Levente kutatásvezető azzal magyarázza, hogy a vizsgálatban megkérdezett 30 alattiak passzivitásukkal mintha az ifjúsági kultúra robbanása előtti, két világháború közötti fiatalokra emlékeztetnének.

Pedig az 1982 és '96 között születettek akár hangosabbak is lehetnének. Az ifjúsági munkanélküliség növekszik, megállt az oktatás bővülése, főleg a 20 év felettiek vesznek részt kisebb arányban a képzésekben, mint a korábbi években. Hogy ez mennyiben tulajdonítható az oktatáspolitikának vagy az élettervek elbizonytalanodásának, nem derül ki a tanulmánykötetből.

A mostani felmérés a négyévenként sorra kerülő nagy, országos ifjúságkutatások folytatása. A korábbi vizsgálatokat még az állami Nemzeti Ifjúságkutató Intézet csinálta, most ez már hivatalosan piaci formában, a Kutatópont révén valósult meg. A 2010-ben alapított Kutatópont a Nézőpont Intézet holdingjához tartozik, 2012 augusztusáig Mráz Ágoston Sámuel vezette, a Fidesz-közeli politológus közvetetten ma is résztulajdonosa a korábban az NFÜ-től és a Szerencsejáték Rt.-től százmilliós nagyságrendű megrendeléseket kapó cégnek. Hogy a mostani ifjúságkutatást ki finanszírozta, nem publikus – mondta Székely az Indexnek. A szociológiai kutatások között mindenesetre ez a legdrágábbak közé tartozik, hiszen szokatlanul nagy, 8000 fős mintát használtak.

A kutatás eredményei nem igazolják a szinglihordázó politikusok félelmeit. Bár a korábbiaknál többen, úgy tízszázaléknyian mondják azt, hogy nem szeretnének gyereket, a döntő többség most is gyerekkel és családdal képzeli el az életét, a kívánt gyermekszám átlagosan 1,7.  Egyre több a még otthonélő huszonéves, ha nem is annyi, mint mondjuk a „mamahotelben” ragadó fiatalokkal teli Spanyolországban. A 25 és 29 év közötti férfiak fele még soha nem élt együtt partnerével, nőknél 30 százalék ez az arány.  A 17 éves lányok enyhe többségének a megkérdezés pillanatában éppen van pasija, ez az arány folyamatosan növekszik az életkor előrehaladtával, de férfiaknál még a 30 felé közelítők harmada is szabad.

A megkérdezett fiatalok többsége ugyan természetesen szeretne kedvezőbb élethelyzetbe jutni, de a mobilitási vágyak sokszor nem túl körvonalazottak. Minden második állítja, hogy tervezi a külföldi munkavállalást, a szakmunkások közül a diplomásoknál is többen lennének hajlandóak hosszabb időt (legalább öt évet) külföldön dolgozni. Hogy a kivándorlási tervekből aztán viszonylag kevés valósul meg, a nyelvtudás hiánya miatt is lehet: csak 18 százaléknak van legalább középfokú nyelvvizsgája valamilyen nyelvből.

A megkérdezettek többsége nem is nagyon hisz abban, hogy élesebb váltás lehetne az életében. A fiatalkori pesszimizmus az elmúlt években növekedett: 70, illetve 60 százalékuk szerint az ország gazdasági helyzete és a személyes helyzetük is rosszabb lesz néhány év múlva. Leginkább még a baráti kapcsolataikkal elégedettek, ennél valamivel kevésbé a párkapcsolatukkal, legkevésbé pedig a munkalehetőségekkel, anyagi helyzettel, jövőbeli kilátásokkal.

Összességében nem nagyon érdekli a válaszolókat a politika, ez alól leginkább csak a magukat radikálisnak mondó jobboldali szimpatizánsok jelentenek kivételt. A többiek politikailag semlegesek, középre húznak. Csak 19 százalék mondja biztosnak, további 30 százalék valószínűnek a részvételét a parlamenti választásokon. Bár a vizsgálat nem mutatta ki azt a tömeges eltolódást az anti-establishment pártok felé, amit egy-két korábbi kutatás valószínűsített , de a jobboldali túlsúly így is egyértelmű. A pártszimpátiával rendelkező egyharmad elsősorban a Fidesz (40 százalék) és a Jobbik (29 százalék) bázisát alkotja. A tavaly november–decemberi (tehát az Együtt bejelentkezése és az LMP szakadása előtti) felmérés időpontjában az MSZP-t 17, az LMP-t 11 százalék választotta volna a 30 alattiak közül.

A konkrét pártválasztásoknál fontosabb, hogy a demokráciát csak 40 százalék tartja jobbnak más társadalmi rendszereknél. A közéleti aktivitást általában sem tartják fontosnak, és maguk is passzívak. Elképzeléseik szerint a „jó állampolgár” betartja a törvényeket (80 százalék ért egyet ezzel), viszont nem politizál (utóbbit csak egyharmaduk tartja fontosnak). A fiatalok nosztalgiát éreznek a szüleik elképzelt fiatalkora, magyarán a Kádár-rendszer iránt, leginkább a kiszámíthatóság, biztonság miatt.

A politikával szemben a korosztály 2000 óta minden felmérésben egyre elutasítóbb, most már a korábban relatíve elfogadottabb intézmények bizalmi indexe is negatívba fordult át. A polgármesterek, az Alkotmánybíróság és a köztársasági elnök elutasítása minden korábbinál nagyobb, utóbbit a szerzők részben Schmitt Pál plágiumügyével és az államfői szerep átpolitizáltságával magyarázzák. Az általános kiábrándultságot jelzi, hogy a válaszolók még a honvédségben és a rendőrségben bíznak leginkább, legalábbis a többi intézményhez képest.

Azt, hogy nem egy lázadó nemzedékről van szó, az is mutatja, hogy csak tíz százalékuk mondja azt, hogy „nem felel meg eszményeinek szülei élete”. Érdekes, hogy a tinédzserek még inkább elfogadóak a huszonévesekhez képest, pedig azt gondolnánk, hogy tankönyv szerint nekik kellene lenniük az igazi nonkonformistáknak.

Még csak nem is igazán deviánsak: a kutatás eredményei szerint a 15–29 év közötti korosztály harmada szokott lerészegedni, ugyanennyien dohányoznak. Az, hogy a vizsgálat szerint csak minden tizedik fiatal próbált ki valamilyen illegális kábítószert, és mindösszesen 6 százalék füvezett, elég meglepő, korábbi vizsgálatok ennél jóval nagyobb kipróbálási arányt mutattak.

A mai fiatalokkal tehát a Magyar Ifjúság 2012 adatai szerint nem az a baj, hogy olyanok, amilyennek Lenke néni és egy-két tankönyvszerző őket elképzeli. A mai átlagos fiatal otthonülő típus. Az értékvesztésnél szembeötlőbb az elbizonytalanodás és elidegenedés. Annak ellenére fogadják el a fennálló világot olyannak, amilyen, hogy alapvetően elégedetlenek személyes sorsukkal és a dolgok állásával is. Konformitás rutinból, hit és alternatívák nélkül.