Egy kutatócsoport megállapította, hogy miután a cápák nagy részét kihalászták két korallzátony környékéről, visszaesett azoknak a halaknak a száma is, amik segítettek megőrizni a zátony egészségét. A cápák túlhalászása káros láncreakcióhoz vezethet, aminek a vége a korallzátonyok pusztulása lehet.

A szóban forgó ausztráliai partvidéken, Scott Reefnél és Rowley Shoalsnál többnyire az indonéz halászok vadásznak cápákra, tradicionális módszerekkel. A szürke szirticápa és a pörölycápa túlhalászása azonban oda vezet, hogy azok a ragadozó halak, amikkel a cápák táplálkoznak, elszaporodnak, és kiirtják a korallzátonyt egészségesen tartó növényevő halakat.

Mark Meekan, a témával foglalkozó tanulmány vezető szerzője szerint naponta négy cápát foghatnak ki az érintett korallzátonyok környékén. Ez nem tűnik soknak, de már nagyon régóta zajlik, és a halászhajók többnyire cápauszonyokkal megrakodva térnek vissza a kikötőkbe. Emiatt a tápláléklánc teljesen felborul: a kisebb ragadozó halaknak eltűnnek a természetes ellenfeleik, és felfalják azokat az algaevő halakat, amik segítenek egészségesen tartani a korallzátonyt.

A zátonyoknak viszont szüksége lenne ezekre a halakra. Ahhoz, hogy a korallok növekedhessenek, le kellene tisztogatni róluk az algákat, de mivel ez nem történik meg, a zátonyok már sokkal kevésbé ellenállók a természeti jelenségekkel szemben. Az éghajlatváltozás miatt valószínű, hogy megszaporodnak a zátonyokat pusztító időjárási jelenségek, például a ciklonok, de a cápák nélkül, úgy tűnik, a korallzátonyok nem tudnak regenerálódni.

A kutatók szeretnék az ausztrál korallzátonyon elvégzett vizsgálatokat más zátonyokra is kiterjeszteni. Mivel évente körülbelül százmillió cápát halásznak ki évente, gyanítható, hogy ez a jelenség más területeket is érint.