Index Vakbarát Hírportál

Kész a H7N9 vakcinája, de minek

2013. szeptember 26., csütörtök 16:29

Kínai járványügyi szakértők szerint valószínű, hogy az ősz és a tél kezdetével ismét feltűnhet Kínában a H7N9-es madárinfluenza. Ceng Kuang, a Kínai Járványügyi Szabályozó és Megelőző Központ vezetője szerint az embereket érintő új megbetegedés több mint egy hónapja nem volt, a vírus jelen van a szárnyasok között, és ez az emberi fertőzés forrása is lehet. Különösen ősszel és télen, ami egyébként is influenzaszezonnak számít.

A tavasz elejéig fennmaradó nedves, ködös idő kedvez a vírus terjedésének, így a következő időszakban nehezebbé válhat a betegség megelőzése és a terjedés megfékezése. Ceng a lakosság számára azt javasolta, ne tartózkodjanak hosszabb ideig közösségi tereken, gyakran mossanak kezet, és kerüljék el az élő baromfit forgalmazó piacokat.

Augusztus végén az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sanghaji szakértői is figyelmeztettek a vírus visszatérésének veszélyére. A WHO magas fokú készültségre intette a kínai egészségügyi szerveket. Javasolták, hogy készítsék el a kórtani tapasztalatok megosztását, dolgozzák ki a betegség kezelésének irányelveit, és képezzenek egészségügyi dolgozókat.

A vírus jelenlétét embereken először március elején, Sanghajban mutatták ki. A hivatalos adatok szerint azóta 134 megbetegedést jelentettek Kínában, ezek közül 45 halállal végződött. A statisztikákból az is kiolvasható, hogy a nyár és a nyári meleg beköszöntével alig jelentettek új fertőzést az országban, júliusban és augusztusban csak egy-egy esetet regisztráltak.

A vakcina már nem hatásos

A vírus megfékezését megnehezítheti, hogy hiába fejlesztettek ki március óta egy oltóanyagot a H7N9 ellen, ez jó eséllyel már semmit nem ér. Az Egyesült Államokban már elindították az oltóanyag klinikai tesztjeit, de azóta a vírusnak több mutációja is kialakult, és ezekkel szemben a szer nem hatásos.

A H7N9 nem öli meg az őket hordozó baromfit, mert nem tud olyan mértékben mutálódni, hogy komoly betegséget okozzon az állatban. Csak azután válik halálossá, hogy átkerülnek az emberre. Egy kínai epidemológus szerint a baromfipiacok a betegség elsődleges forrásai, így júniusban elrendelték, hogy zárják be őket. Azóta csak három esetet regisztráltak.

Rovatok