Nem egyszerű feladat a Kutatók Éjszakáján csak annyit érdekes programot kiválasztani, amennyit még emberileg, szuperhősi képességek nélkül lehetséges meglátogatni, ezért idén azt találtam ki, hogy csak az emberi elmével és annak sötét oldalával foglalkozó előadásokat látogatom végig.

Az este elég erősen, dr. Baraczka Krisztina igazságügyi ideg- és elmegyógyász szakértő előadásával indult a Semmelweis Egyetem Igazságügyi  és Biztosítás-orvostani Intézetében. Az előadás azt járta körbe, hogy miként dönti el a szakértő egy mentálisan beteg – vagy mentális betegségre hivatkozó – bűnelkövető esetében, hogy tudatánál volt-e az illető amikor mondjuk kiirtotta a családját vagy milliós adócsalást követett el.

Baraczka előadásából kiderült, hogy ezt a kérdést leginkább az évtizedes tapasztalat segít megválaszolni, nincsen igazán bevett recept. Ő például, 40 év tapasztalatával szinte mindig megtalálja azt az egy kérdést, amiből kiderül, hogy mi járt az illető fejében bűnelkövetéskor. „Volt egy esetem egy nagyon okos, felkészült fiúval. Tudtam, hogy készült a pszichiáterrel való beszélgetésre, de én nem arról kérdeztem, amit csinált, hanem az óvodától kezdve az egyetemig végigkérdeztem, hogy milyen volt neki, hány barátja volt, milyen konfliktusai voltak. Mire észbe kapott és manipulálni kezdett volna, már mindent tudtam róla” – osztotta meg velünk egy izgalmas ügyét.

Azért persze vannak olyan irányelvek, amelyeket minden igazságügyi pszichiáter betart és követ. Nem érdekli például őket, hogy hazudik-e a gyanúsított, akivel beszélgetnek. „Mindent elhiszünk neki, de aztán a jelentésben leírjuk, hogy a nyomozati anyag és az ő kijelentései között milyen eltérés van, és azt is megvizsgáljuk, hogy az eltérés abból adódik-e, hogy tényleg nem emlékszik, mert mondjuk gyengeelméjű, vagy mert pszichotikus állapotban volt, vagy egyszerűen csak manipulál” – mondta Baraczka.

A bíróság munkáját segítő pszichiáterek azt sem veszik figyelembe, milyen büntetés várhat az elkövetőre, ahogyan az sem fontos számukra, hogy az illető általánosságban beteg-e. „Attól, hogy valaki skizofrén, még nem biztos, hogy kóros volt az elmeállapota, amikor a bűnt elkövette, és minket csak az érdekel, hogy azokban a percekben milyen állapotban volt” – fejtette ki Baraczka.

Álom ez vagy valóság?

A doktornő olyan sok sztorival illusztrálta, mennyire nehéz dolga van olykor egy szakértőnek – ezeket sajnos a nyomozás érdeke és a személyiségi jogok miatt nem publikálhatjuk –, hogy kilépve a tanteremből kicsit félni kezdtem az emberektől, és azon tűnődtem, vajon gyakran vannak-e rémálmai egy igazságügyi pszichiáternek.

Simor Péter álomkutató előadása az álmokról és a hibrid tudatállapotokról a BME Kognitív Tanszékén részben megválaszolta ezt a kérdésemet, mivel kiderült, az ember nagyon gyakran álmodik azzal, amit napközben csinál, így felteszem, egy igazságügyi pszichiáter például azzal, hogy családirtókkal cseveg, ami szerintem simán kimeríti a rémálom kategóriát.

Simor egyébként egy nagyon érdekes gondolatkísérlettel indította az előadását: be kellett bizonyítanunk, hogy éppen nem egy álomban vagyunk, hanem a valóságban. A feladat korántsem egyszerű, az az érv például, hogy senki sem meztelen, nem bizonyult elégségesnek, ahogyan az sem, hogy túl élesen látszódnak az arcok. Érdemes jól az eszükbe vésni, ha elbizonytalanodnánk napközben, hogy épp álmodunk-e, hogy ha tudjuk, hogyan kerültünk az adott helyre és mi fog velünk történni az elkövetkező órákban, akkor jó eséllyel a valóságban járunk.

Az álombeli gondolkodásnak ugyanis vannak speciális jellemzői: jellemző egy beszűkült tudatállapot, amiben csak az „itt és mostot” ismerjük, és nem tudjuk, hogyan kerüljünk ki onnan, de el sem gondolkozunk igazán azon, hogy most egy álomban vagyunk-e. Persze vannak, akik tudnak tudatosan álmodni – derült ki az előadásból. Allan Hobson, az egyik leghíresebb álomkutató például álmaiban oda repült, ahová csak akart, és azzal szeretkezett, akivel csak akart – mesélte Simor, akinek egyébként a rémálmok a szakterülete.

Simor kutatásai szerint a rémálmok tulajdonképpen egy hibrid tudatállapotban – tehát egy félig alvó, félig éber állapotban - jelentkeznek, amikor az agy egy-egy része megébred, és ez produkálja a sok szörnyűséget. Vannak olyan állapotok, amelyek különösen kedveznek a rémálmok megjelenésének, ilyen például a poszttraumás stressz-szindróma. Az alvás során más hibrid tudatállapotok is jelentkezhetnek – mondta Simor. Létezik például az elég ijesztő alvásparalízis, amikor a REM-szakaszban ébredünk fel, és ezért a testünket nem tudjuk mozgatni. A REM magatartászavar ennek éppen az ellentéte olyan értelemben, hogy az ember nem ébred fel, de mégis mozog, eljátssza az álmait. Ez sokszor veszélyes is lehet, ráadásul a Parkinson-kór egyik előrejelző tünete.

Humorral a szörnyűségek ellen

Simor előadása után azt kívántam, bárcsak delfin lennék, mert a delfinek képesek az egyik agyféltekéjükkel aludni, miközben a másikkal ébren vannak, és én kezdtem kicsit elálmosodni, pedig az este legígéretesebb programja – A személyazonosítás szörnyűséges esetei avagy 18 karikás stand up – még hátra volt.

Szerencsére dr. Magyari Lóránt igazságügyi orvosszakértő elég hamar felrázott valóban standupos előadásmódjával, ami egyszerre volt roppant bizarr, politikailag inkorrekt, és ugyanakkor nagyon szórakoztató is. Soha nem gondoltam volna például, hogy lehet humorizálni egy kettős gyilkosság szereplőivel, vagy, hogy elő lehet adni viccesen, miként ölte meg hetven kalapácsütéssel, majd darabolta fel sniccerrel egy férfi a feleségét. Mindenesetre úgy tűnik, ha valaki nap mint nap fejetlen torzókról és torzótlan fejekről próbálja meg kideríteni, hogy milyen korúak és neműek, illetve, hogy mikor haltak meg, akkor annak azért humorán is lesz lenyomata.

Magyari elődása a Dr. Csont és a Borat különös keveréke volt, amelyből megtudhattuk, mi a különbség egy női és egy férfi, egy magyar és egy nem magyar koponya között, honnan állapítható meg, hogy valakit az Árpád-korban vagy a múlt héten öltek meg.