1257-ben olyan erős vulkánkitörés rázta meg a Földet, hogy annak a kémiai ujjlenyomatai a mai napig láthatók az Északi- és a Déli-sarkon. A korabeli európai beszámolók hirtelen lehűlésről és rossz termésről írtak – valószínű, hogy a kitörés éghajlatváltozást okozott.

A PNAS-ben most megjelent tanulmány szerzői úgy vélik, az indonéziai Lombok szigeten lévő Samalas tűzhányó lehetett a szóban forgó vulkán. A Samalas eredeti hegyszerkezetéből mára szinte semmi sem maradt, csak egy hatalmas krátertó jelzi az egykori vulkán helyét.

Egy nemzetközi kutatócsoportnak sikerült visszavezetnie a sarkvidéki jégben talált kénkő és hamu nyomait, egészen a lomboki régióig. A kutatók itt radiokarbonos kormeghatározást végeztek, ellenőrizték a kitöréskor kilövellt kő- és hamurengeteg típusát és pályáját, megvizsgálták a fák évgyűrűit, és helytörténeti kutatást is végeztek. Ez utóbbihoz elsősorban a lomboki királyság XIII. századi bukásáról beszámoló helyi krónikákat használták.

Clive Oppenheimer, a Cambridge-i Egyetem professzora szerint a bizonyítékok meggyőzőnek tűnnek. Franck Lavigne, a franciaországi Pantheon-Sorbonne Egyetem munkatársa elmondta, hogy a bűnügyi nyomozásokhoz hasonló módszerrel dolgoztak. „Először nem tudtuk, hogy ki a tettes, de ismertük a gyilkosság idejét, és ujjlenyomataink is voltak a jégmagokban megőrződött geokémiai nyomok formájában. Ezek tették lehetővé, hogy azonosítsuk az esetért felelős vulkánt” – mondta Lavigne.

40 kilométer magasra lövellhetett

Az 1257-es kitörést már mexikói, ecuadori és új-zélandi vulkánokkal is összefüggésbe hozták, de a kormeghatározási vagy geokémiai vizsgálatok mindig kiderítették, hogy nem ezekről van szó. Egyedül a Samalas felelt meg az összes kritériumnak.

A Lombokon folytatott vizsgálatok alapján a kutatók úgy vélik, körülbelül 40 köbkilométernyi kő és hamu lövellt ki annak idején a tűzhányóból; a a felcsapó vulkáni anyag valószínűleg 40 kilométerre, vagy még magasabbra nyúlt fel az égen. Legalább ekkora horderejű kitörés kellett ahhoz, hogy a kilövellt vulkáni anyagok a grönlandi és antarktiszi jégrétegben észlelt mennyiségben terjedjenek el az egész Földön.

A kitörés klímára gyakorolt hatása is jelentős lehetett. A korabeli szövegek pocsék időjárásról számoltak be az 1258-as nyár során: végig hideg volt, és az esőzések komoly áradásokhoz vezettek. A Samalas kitörése legalább olyan méretű volt, mint a Krakatau vulkáné 1883-ban, vagy a Tambora rétegvulkáné 1815-ben.