A most a mozikba kerülő, Gravitáció című film történetének alapja, hogy két űrhajós űrsétára indul, de aztán egy baleset miatt elszakadnak az űrjármű közelségének biztonságától. Bár a valóságában még nem történt ilyen esemény (persze szerszámos táskák meglógnak néha), ha kicsit megkapargatjuk a NASA ilyen esetekre kidolgozott eljárásait, kiderül, hogy nem épp ez a legkönnyebben megoldható probléma odafent.

Az angol rövidítéssel EVA-nak (Extra-vehicular activity) nevezett űrséta mára rutinműveletté egyszerűsödött, ami alatt még akkor sem esik kétségbe senki, ha a szkafander hűtőrendszerének vize nekiáll megfojtani az űrhajóst. Bár lenne lehetőség szabad űrsétára is, az előírás megköveteli az űrhajósoktól, hogy a kinti munkák alatt folyamatosan rögzítsék magukat egy kampórendszer segítségével.

A köldökzsinórnak is nevezett heveder használata a sziklamászásban is alkalmazott módszerre hasonlít: több heveder is van, az egyik folyamatosan csatlakozik az űrállomás, a robotkar vagy az épp javított jármű speciálisan erre a célra kialakított pontjaihoz, így mozgás és átcsatolás közben sem maradhatnak le.

Abban a valószínűtlen esetben, ha a rögzítés leold, a mikrogravitációban dolgozó űrhajós az őt utoljára érő erőhatásnak megfelelően távolodni kezd a járműtől. A mikrogravitáció nem hasonlítható össze az ejtőernyős ugrással, ahol a pörgést valamennyire szabályozni lehet a végtagok mozgatásával; aki az űrben pörögni kezd, az szerencsétlen esetben egész addig pörögni is fog, amíg vissza nem ér a Föld légkörébe, ahol a hatalmas súrlódás miatt elég.

A NASA ennek megakadályozására fejlesztette ki a SAFER nevű, hátizsák méretű vészhajtóművet, ami egyrészt automatikusan kihozza a dugóhúzóból az űrhajóst, másrészt másfél kilónyi hajtóanyag van benne, ami talán elég a szkafander biztonságba navigálásához. Köldökzsinór nélküli űrsétára igazából háromszor került sor, még 1984-ben. Mindhárom esetben a SAFER-t, illetve annak elődjét, az emberes manőverező egységet (MMA) tesztelték.

Ugyanakkor ha a SAFER kifogy, illetve ha megsérül a beszállásra használt légzsilip, nincs az a protokoll, ami megmentheti meg az űrhajóst: a NASA erre az esetre egyetlen vészmegoldást sem dolgozott ki. Az sem segít, ha a test biztonságos pályára áll, az amerikai űrsiklók nyugdíjazása óta egyetlen könnyen bevethető jármű sincs, amit a megmentésére lehetne küldeni. Nem mintha a szkafander palackjaiban 7,5 órára elég levegő amúgy lehetővé tenné ezt. Viszont legalább romantikus halál várna szegény űrhajósra: az egyliternyi víztartalékát kortyolgatva ötször nézhetné meg, ahogy a Föld mögött felkel és lenyugszik a Nap.