„Negyedikes öcsém egyest kapott angolból, mert nem tudta fonetikusan leírni az ábécét” – ezzel a kísérőszöveggel posztolta ki a Twitterre öccse dolgozatát egy fiatal. A képen az látszik, hogy bár a tanuló nekiveselkedett, végül elvérzett az IPA-jelek aknamezején.

Bár a szavak helyes kiejtésének tudománya, a fonetika valóban fontos része egy nyelv megtanulásának, még egy laikus is sejtheti, hogy ennek nem feltétlenül a képen látható módszerekkel kell megtörténnie. Meg is kérdeztük dr. Király Zsoltot, az ELTE Angol Nyelvpedagógiai Tanszékének vezetőjét, mi a véleménye a dolgozatról.

Király nagyon mélyen inkább nem is ment bele a dolgozat minősítésébe, bár összefoglaló jelleggel azért annyit elmondott, hogy „pedagógiailag ezt (egy ilyen korú tanuló esetében) csak úgy lehet minősíteni, hogy kiválóan alkalmas az angol nyelvtanulás egy életre való megutáltatására”, de ha nem ez a célja a dolognak, akkor viszont „pedagógiailag és módszertanilag sincs az ég világon semmi értelme”.

Biciklizést képletekkel

A szakember szerint órán előfordulhat, hogy felkerülnek az átírási jelek a falra – erre vannak kész poszterek, amelyeket állandóan a falon lehet tartani –, és a gyerekek ezután értelmes szavakat sorolnak együtt a tanárral. Ha már azonban valamiért mindenképpen tesztelni akarjuk a gyerekek fonetikai tudását, akkor ezt értelmes, sőt érdekes vagy inkább szórakoztató módon kell megtenni. „Szoktak torpedót játszani. Jelek a torpedó tábláján, a tanár pedig mondja a szavakat, a nebulók feladata az, hogy áthúzzák/jelöljék azokat a jeleket, amelyek már elhangzottak. Legfeljebb ennyi lehet a tesztelés.”

Király szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy „ilyen fiatal gyerekekkel egész egyszerűen nem szokás a jeleket (vagy legalábbis a teljes jelrendszert) megtaníttatni”, mert az egyrészt túlságosan elvont, másrészt pedig az elérhető célok, úgymint a hangok közötti különbségek tudatosítása és az önálló szótárhasználat segítése ebben a korban még egyáltalán nem olyan fontosak.

Ha egy nyelvtanár úgy érzi, hogy a gyerekeknek nem lesz terhelő, bevezethet néhány szórakoztatóan módszerrel bemutatott kiejtési jelet, mondjuk azt a három-négy különlegeset, amik a magyar hangoktól lényegesen eltérő hangokat jeleznek. Azonban ekkor is csak passzív felismerést szabad elvárni, dolgozatot íratni belőle, aztán azt negatívan le is osztályozni nem jó ötlet. „Olyan ez, mintha a biciklizést műszaki rajzokkal és fizikai magyarázatokkal akarnánk egy kisgyereknek megtanítani, és még ki is kérdeznénk őket belőle” – hoz érzékletes példát Király.

Dalocskák, mondókák, célzott kontrasztív gyakorlatok

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a kiejtést hagyni kell a maga vadhajtásos módján kialakulni, a szakember szerint azonban bőven van lehetőség a fonetikus ábécén túl is. „A kisgyermekek nyelvtanításában – lévén, hogy nagy hangsúly van a készségeken és így a gyakorláson – alapszabály: it should be fun, vagyis legyen élvezetes.” Az általános módszerek között inkább a dalok tanulása, illetve egyes szavak helyes kiejtésének ismételtetése szerepel, ekkoriban a hangsúly fontosságára vagy egyes hangok jelentésváltoztató hatására csak ritkán, és akkor is nagyon célzott és játékos feladatokon keresztül térnek csak ki.

Király szerint „még ennél is tragikusabb, hogy gyakran a nyelvtant is így tanítják”. A szakember szerint bár a nyelvtani szabályok oktatása természetesen fontos, magát a nyelvtan szót „nem illik kiejteni ebben a korban”, és a magyar nyelvű, szabályokba, táblázatokba foglalt magyarázatokat „ha egyáltalán bármikor is szükség van rájuk, elég jóval későbbre hagyni, dolgozatot íratni a szabályokból pedig szigorúan tilos”.