Egyre több jel utal arra, hogy a 2011. március 11-i földrengésben és szökőárban súlyos sérüléseket szerzett fukusimai atomerőműnél komoly gondok vannak – annak ellenére, hogy a japán kormány és az erőmű üzemeltetője korábban magabiztosan nyilatkozott az elhárítás sikereiről.
Nemrég megjárta a híreket, hogy a fukusimai atomerőműben 10 tonna sugárszennyezett hűtővíz ömlött ki azért, mert egy munkás véletlenül szétcsavart egy csőcsatlakozást a szennyezett vizet tisztító berendezésben. Emiatt a közeli konténerekben álló víz egy része ötven percen át folyt szét a rendszert befogadó üzemcsarnokban. A környéken összesen 11 ember tartózkodott, közülük hatan érintkezésbe kerültek a vízzel, de a védőruha, illetve a sugárterhelés időbeli rövidsége miatt valószínűleg nem esett bajuk a baleset miatt.
Ez a legutóbbi csak egy a közelmúlt hibáiból. Augusztusban komoly hűtővízszivárgásról jöttek hírek, szeptember 26-án derült ki, hogy lyukas az a lebegő uszadékfogó, amit azért építettek, hogy megakadályozza a radioaktív törmelék elsodródását a helyszínről. Szeptember 27-én egy hónapokon keresztül javított vízkezelő szerkezet hibásodott meg ismét, mert benne felejtettek egy gumidarabot. Október 2-án munkások túl sok sugárszennyezett vizet pumpáltak egy tartályba, ami túlcsordult, és mintegy 400 liter, egyenesen a tengerbe ömlött.
Az október 9-én történt, fent leírt, hat embert érintő hiba előtt néhány nappal Abe Sindzó japán miniszterelnök egy beszéde alapján a világ szinte minden hírportálján megjelent: az eddigi állásponttal szemben már biztos, hogy Japán nem lesz képes egyedül megküzdeni a problémával.
„Szerintem az újságok félreértették a miniszterelnök szavait” – mondja Aszódi Attila, a BME Nukleáris Intézetének Igazgatója, aki szerint Abe inkább azt mondta, hogy Japán szívesen fogadja a segítséget, és nem azt, hogy enélkül a helyzet menthetetlen. „Ugyanakkor engem személyesen feszélyez az, hogy ennyi esemény van a munkálatok közben, ráadásul ezek szinte mindig banális, mérnöki szemmel elfogadhatatlan emberi hibából erednek.” Aszódi szerint mindez nem jelenti feltétlenül azt, hogy egy közelgő tragédia előszelét éreznénk, amikor ilyen hírekről olvasunk.
„Nehéz innen Budapestről megmondani, hogy a szervezetlen, átgondolatlan védekezés minden egyes próbálkozása balul sül el, vagy inkább csak az történik, hogy annyi mindent csinálnak egyszerre, hogy időnként becsúszik egy hiba, amit a média nyilván felkap” – mondja. A szakember szerint nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a japánok előtt álló feladat sem nagyságában, sem részleteiben nem hasonlítható össze semmilyen korábbi nukleáris balesettel, és könnyen lehet, hogy ha hazánkban történt volna ugyanez, mi is ugyanezeket, vagy legalábbis ugyanennyi hibát vétenénk.
„Tudni kell, hogy az atomenergia alapszabálya, hogy minden rendszert és eljárást egyszeres meghibásodásra kell tervezni, vagyis arra, hogy egy hiba miatt még ne álljon le semmi, abból még ne keletkezhessen baleset.” Aszódi szerint a Magyarországig eljutó hírek alapján ennek az elvnek csak ritkán felelnek meg a védekezés közben alkalmazott technológiák. „A világon 430 másik reaktor üzemel, amik egy részénél mindig van valami javítanivaló, mégis csak elvétve van ezekről hír. Fukusimában kicsit olyan, mintha nem tudnának, vagy nem akarnának figyelni arra, hogy a megoldások legalább valamelyest hibatűrők legyenek.” A szakember szerint ez a probléma nagysága, a japán mentalitás és a helyzet veszélyeinek általános alulértékelése miatt egyaránt lehet, valószínű, hogy leginkább mindez együtt hozza össze a heti szinten jelentkező hibákat.
Ugyanakkor ha azt kell nézni, jó irányba megy-e az elhárítás, Aszódi szerint egyértelmű a haladás: „Az egyes reaktor köré felhúzták a védőépületet, oda legalább az esővíz nem esik már be. A négyes reaktorépületnél is haladnak a munkák – itt a konténment épületen kívül történt a robbanás, ráadásul innen kell elsőként elszállítani majd a pihentető medencében tárolt kiégett fűtőelem-kazettákat.” Természetesen attól még messze vagyunk, hogy megnyugodjunk, bár fontos, hogy pillanatnyilag mindez leginkább csak az erőmű közvetlen környezetét érinti, Magyarországig például nem jut el a szennyezés.
„A legnagyobb problémát nem is feltétlenül az jelenti, hogy a hűtővíz néha belefolyik az óceánba. Ez is nagyon káros, ráadásul a szemét óceánba borítása nagyjából 80 éve meghaladott hulladékkezelési technológia, de a talajvíz elszennyezése sokkal komolyabb gondot okozhat hosszú távon” – mondja Aszódi. Az erőmű környéke alatt átfolyó víz szennyezésének elhárítása nem egyszerű feladat. A japán szakemberek két megoldást vázoltak fel. Az egyiknél kutakat fúrnak, és ezek segítségével térítik el a hegyek felől folyó talajvizet az erőmű környékéről, a másiknál pedig megpróbálják megfagyasztani a sérült erőműrészek alatti földsávot, hogy ezzel is megakadályozzák a talajvíz átfolyását.
Ezzel függ össze, hogy a legnagyobb feladat a sérült reaktorok hűtésének megoldása. Aszódi szerint nagyon komoly gond, hogy a most alkalmazott rendszer folyamatosan nagy mennyiségű sugárszennyezett víz termeléséhez vezet, amit egyelőre tartályokban tárolnak, azonban nem lehet örökké újabb és újabb tartályparkok építésével számolni. Hosszú távú megoldás csak az lehet, ha hőcserélők beépítésével belső cirkulációs hűtésre állnak át, ami egyébként a japánok terveiben is szerepel. Ezzel a folyékony hulladék keletkezési ütemét radikálisan csökkenteni lehet. A japán kormány szerint a megsérült erőmű elbontásának munkálatai akár negyven évig is húzódhatnak, és már az elmúlt két és fél évben is a szennyezett hűtővíz okozta a legtöbb bajt. „Minél több ilyen tartály van, annál valószínűbb, hogy valami hiba történik” – foglalja össze Aszódi.
Bár a mostanában megszaporodó hírek alapján azt hinnénk, küszöbön áll a tragédia, a magyar szakember lehűti a kedélyeket. „A sérült reaktorok már jóval kevesebb hőt generálnak, mint a balesetet követő első néhány hónapban, ráadásul az akkor még esetlegesen működő hűtés helyett egy stabilabban működő állt már szolgálatba. Nyilván ez korántsem olyan megbízható, mint egy olyan hűtés, amit ép reaktorok köré terveznek, de ettől függetlenül a robbanásra vagy az ahhoz hasonló katasztrófára elég kevés az esély. Bár azt sem mondhatnám, hogy nulla.”
A japán kormány negyven éves időtávja sem feltétlenül azért negyven év, mert mondjuk még húsz kell ahhoz, hogy az elhárításhoz szükséges technológiát kifejlesszék a mérnökök. „A helyzet az, hogy nem baj, ha nem azonnal állnak neki a sérült erőmű leszerelésének. Csökken a hőtermelés, mérséklődik a sugárzás, így a munkálatokon dolgozók is kisebb veszélynek vannak kitéve. Ezt mutatja amúgy az is, hogy a munkások közül csak néhányan vannak olyanok, akik 100 millisievertnél nagyobb terhelést kaptak. Ez az erőművi dolgozóknál engedélyezett ötéves időszakra vonatkozó dóziskorlát, így bár ez nem elhanyagolható, de korántsem elfogadhatatlan.”
Az extrém körülményekkel, illetve az előttük álló feladat méretével és nehézségével magyarázza a Fukusimában zajló eseményeket Perger András is. Az Energiaklub projektvezetője az Index korábbi cikkére reagálva azt írja: „A helyzet kezelésére sebtében kiépített rendszerek, tekintettel a helyzet kaotikus mivoltára, összetettségére és egyediségére, a szükséges idő és know-how hiányára, és feltehetően az erőforrások rendszertelen rendelkezésre állására, nem képesek azt a szintet nyújtani, ami egy rendben üzemelő erőműben elvárt: az átgondolt tervezést, a megfelelő anyagminőséget és kivitelezést, a dolgozók felkészítettségét, az apró részletekre is kiterjedő, többszörös redundanciát.” Perger egyetért abban, hogy az ilyen események a munkásokra nehezedő nyomás miatt kódolva vannak a rendszerbe, és szerinte sem szabad majd meglepődni azon, hogy a folyamatos szivárgások mellett itt-ott elfolyik majd pár száz liter, változatos mértékben radioaktív folyadék.
A szakember szerint ugyanakkor a japán miniszterelnök beismerése riasztó, mert bár pénzt egyelőre nem kért, csak know-how-t, és azt sem határozta meg, pontosan mihez vár segítséget, a segítségkérés ténye és üzenete igen aggasztó: már nem csak az a kérdés, hogy ha a japánok nem tudnak elkerülni egy nukleáris katasztrófát, akkor ki tud, hanem azzal is szembesülnünk kellett, hogy a helyzet kezelését sem tudják egyedül megoldani.