Index Vakbarát Hírportál

Gauss agya nem is Gauss agya

2013. október 29., kedd 20:57

A nagy német matematikus, Gauss preparált agya helyett egy másik tudósét tanulmányozták tévedésből kutatók évtizedeken át – jelentette be a cserét felfedező tudós.

Renate Schweizer, a göttingeni Max Planck Biofizikai Kémia Intézet idegkutatója munkája közben fedezte fel a tévedést. Elmondta, amit a kutatók eddig Carl Friedrich Gauss agyaként tanulmányoztak, az valójában egy Fuchs nevű orvosé.

Valószínű, hogy a híres matematikus és Conrad Heinrich Fuchs doktor agyát nem sokkal 1855-ben bekövetkezett haláluk után cserélték fel. A C. F. Gauss feliratú üvegben tárolt agy tehát Fuchsé, az orvos nevével felcímkézett üvegben pedig a matematikus agya található. A tévedést feltáró tanulmány a Brain című szaklapban jelent meg.

Schweizernek az tűnt fel, hogy a Gaussénak tartott agyon az úgynevezett központi tekervény egy barázdája hiányzik, ezt pedig egy göttingeni boncoló 1860-ban és 1862-ben képekkel dokumentálta. A vizsgált agy szerkezete Fuchs agyának egy ábrázolásához hasonlított. A két tudós agyát kutatási célból preparálták, és a Göttingeni Egyetem orvosi karának nyilvánosan nem látogatható gyűjteményében alkoholban tárolják a mai napig.

Gauss igazi agyát a kutatók modern képalkotó eljárásokkal tanulmányozták, és arra az eredményre jutottak, hogy a zseniális matematikus és csillagász, valamint az orvos agya nagyság és súly szempontjából is hasonlít egymásra. Gauss a szakemberek szerint valószínűleg magas vérnyomásban szenvedett.

Rovatok