Index Vakbarát Hírportál

Négyszázszor jobb vezető az asztalon felejtett kristály

2013. november 15., péntek 09:34

Véletlenül bukkant érdekes felfedezésre a Washington Egyetem egy doktorandusz hallgatója. Marianne Tarun egyszerű hibájából fakadó eredményei ahhoz vezettek, hogy megnégyszázszorozta egy kristály elektromos vezetőképességét egyszerűen úgy, hogy hagyta, hogy a kristályt fény érje.

Tarun egy stroncium-titanát kristályt hagyott a pulton mielőtt egy áramkörbe beépítve tesztelte volna annak vezetőképességét, és igencsak meglepődött az eredményeket. A szakember csapatával együtt úgy véli, hogy a fény fotonjai beleütköznek a kristályban lévő szabad elektronokkal, és ez feljavítja az anyag vezetőképességét. A későbbi tesztek igazolták a hatást és arra jutottak, hogy már tíz perc fényfürdő is napokig érezteti hatását.

A fotokonduktív, vagyis az áramot fény hatására máshogy vezető anyagok ugyan nem olyan hatékonyak, mint a szupravezetők, viszont ez utóbbiak kizárólag az abszolút nulla fok környékén veszítik el elektromos ellenállásukat, a különleges hőmérséklet fenntartása viszont jóval körülményesebb, mint kitenni valamit a fényre. Szakértők szerint a szobahőmérsékleten is működő fényvezetők hatásfokának javítása új adatrögzítési megoldásokhoz vezethet.

Rovatok