Index Vakbarát Hírportál

Így próbált 120 évig élni az észak-koreai diktátor

2013. november 20., szerda 15:50

Százhúsz évig akart élni Kim Ir Szen, Észak-Korea örök elnöke, ezért 1977-ben orvoscsoportot bízott meg azzal, hogy kidolgozzák az ezzel kapcsolatos ütemtervet. A programról egykori személyi orvosa, az 1992-ben emigrált dr. Kim Szojon mesél nemrég megjelent könyvében.

Szojon a kutatócsoport vezetőjeként dolgozott 13 éven keresztül, a hosszú élet titkát harminc évig kereste. Az elnök 65 évesen kezdett először aggódni saját halála miatt, azaz 1977-ben állította fel a rá fókuszáló, az ország legkiválóbb orvosaiból álló csoportot. Ők ezután több mint 1750 gyógynövény kedvező hatásait tanulmányozták, olyan növényekét, amelyek a keleti orvoslás tankönyvei szerint már bizonyítottak. Az elnök orvosai ezek közül a legígéretesebbeket kezdték termeszteni, aztán kísérleteket végeztek rajtuk.

Kim Ir Szennek közben azt tanácsolták, hogy nevessen minél gyakrabban. Hogy ebben segítsék, az orvosok felkértek egy színészt, hogy játsszon vígjátékot az elnöknek, és öt-, illetve hatéveseket is hordtak elé, hogy a cukisággal mosolygásra bírják az uralkodót. Minden színészt, aki naponta legalább négyszer-ötször meg tudta nevettetni az elnököt, érdemes színésznek neveztek ki.

A könyv szerint Kim Ir Szen folyton a csodaszerekben bízott, az egészségét viszont valójában elhanyagolta. 78 éves korától folyamatosan ragaszkodott hozzá, hogy fiatal férfiak véréből kapjon vérátömlesztést. A kutató szerint azonban az ilyen értelmetlen vagy túlzó kezelések inkább rontottak az állapotán, mint hogy javítottak volna. 

Az elnök 82 évesen, két évvel azután halt meg, hogy Kim Szojon elhagyta az országot. A jelentések szerint szívrohamot kapott.

Rovatok