A frissen publikált PISA-jelentés szerint a magyar diákok teljesítménye az összes vizsgált területen romlott az elmúlt években. Nem egyedi kisiklásról van szó: a természettudományos és a matematika eredmények folyamatosan rosszabbodnak az elmúlt 15 évben, de még a 2009-ben átmenetileg jobbnak mutatkozó szövegértésben is visszaestünk, így most minden területen az OECD-átlag alattiak a magyar értékek.
Az eredmény súlyos, oktatási kormányzatokon átívelő rendszerhibára utal, mégha azt most mindenki saját érdekei alapján magyarázza. Az MSZP sietett leszögezni, hogy „a romló eredmények az Orbán-kormány oktatáspolitikai kudarcát jelzik”, Kunhalmi Ágnes odáig ment, hogy a gyerekek azért teljesítenek rosszabbul, mert „a kormányzat folyamatosan megkérdőjelezi az előző két ciklusban javulást hozó oktatási szemléletet.” Hoffmann Rózsa szerint ellenben a 2003-as Nemzeti alaptanterv és Magyar Bálint a hibás: a tinédzserek problémáinak ősforrása, hogy nem lehetett őket megbuktatni első osztályban, jegy helyett pedig szöveges értékeléssel szúrták ki a szemüket alsó tagozaton.
Politikai gyorsdiagnosztikában ugyan erősek vagyunk, de ez azért nem kizárólag magyar jelenség. A mamutméretű, háromévente megrendezett vizsgálat egész oktatási rendszerekről állít ki bizonyítványt, így a PISA-felmérés a helyi oktatáspolitikák megítélésének legfontosabb mércéjévé vált. Az oktatáspolitikusok világszerte árgus szemekkel követik a PISA-eredményeket. Az OECD adatait kedvező értékeknél mindenhol promócióra és önigazolásra, rosszabbaknál kritikára és reformjavaslatok melletti érvelésre használják, az adott oktatási ideológiáknak megfelelően.
Veszélyben a haza
Pedig az oktatás által fejlesztett kompetenciákról sokáig nem gondolták, hogy azokat szabványosan lehetne méricskélni, ráadásul globális szinten. Még Reagan alatt volt egy bizottság az USA-ban, annak meg egy jelentése, miszerint „Veszélyben a haza”. A megjelölt nemzetbiztonsági kockázatot nem a csillagháború vagy Kadhafi jelentette, hanem az írástudatlanság. A riport szerint 23 millió amerikai gyakorlatilag analfabéta, amiért a gyenge közoktatás felelős. Amikor az ijesztő adatok miatt oktatási reformokat szorgalmazó elnök ellenállásba ütközött, megpróbálta az oktatásügyet külpolitikává varázsolni, abból kiindulva, hogy az már elnöki hatáskör. Ezért kérte fel az OECD-t, hogy gyűjtsön adatokat a fejlett világ oktatási rendszereiről. Innen ered az oktatás nemzetközi, sztenderdizált hatékonyságmérésének ötlete.
A kilencvenes évekig még inkább csak az inputot vizsgálták, leginkább azt, hogy mennyit költenek az egyes országok az oktatásra. A PISA-méréseket intézményesítő Andreas Schleicher viszont a kimenetet akarta mérni: a gyerekek valós, hétköznapi helyzetekben is alkalmazható tudását. Ha az iskolapadból kikerülőknek a globális munkaerőpiacon kell érvényesülniük, a teljesítményeket is globálisan érdemes összevetni, az eredmények a sikeres nemzetközi gyakorlatokra is rávilágíthatnak – érvel azóta is az OECD oktatásügyi igazgatóhelyettese.
Nem kispályáról van szó: 2012-ben 65 országban összesen félmilliónál is több 15 éves gyerek természettudományos, matematikai és szövegértési képességeit mérték fel. A tesztek soha nem a bebiflázott tananyag felmondására kíváncsiak, ehelyett a gyakorlatban is használható, egyéni problémamegoldáson alapuló kompetenciákat mérik.
PISA-sokk
Több országban váltott ki az elmúlt években is hangos felzúdulást a PISA-eredmények megismerése. A minőségi oktatására büszke Németországban egyenesen PISA-sokkot okozott az első, 2000-es felmérés, amelyből kiderült, hogy a német diákok nemzetközileg csak a középmezőnyben vannak. A rossz pontátlagok felerősítették a vitát a német oktatási rendszer problémáiról. Nagy részben ez vezetett számos reformlépéshez, a rosszul teljesítők jobb színvonalú felzárkóztatásához, hatékonyabb iskolai integrációjához. 2000 óta a német diákok teljesítménye látványosan javult is.
Finnország máshogy nyert a PISA-teszteken: ők elég váratlanul kerültek 2000-ben az országlista élmezőnyébe és ezzel a szakmai figyelem középpontjába. Beindult az oktatáskutatók zarándoklata, hogy kilessék, miben áll az északi csoda. Igaz, a finn oktatás nimbuszát éppen a mostani, rosszabb 2012-es eredmények rombolták némileg.
Bár az oktatás nemzetközi mérése eredetileg amerikai kezdeményezés volt, a washingtoni adminisztráció elég frusztráltan reagált a gyenge eredményekre. (Mint azt a Waiting for „Superman” című, Sundance-díjnyertes dokumentumfilm is taglalta, a szegényebb gyerekeket begyűjtő állami iskolák felzárkóztatás helyett botrányosan gyenge oktatást nyújtanak, a 8. osztályosok 70 százaléka komoly olvasási problémákkal küzd.) Schleicher, a PISA-mérések fő guruja azt állítja, az amerikaiak a 2006-os mérés kellemetlen eredményei után megpróbáltak nyomást gyakorolni rá, és csak Ted Kennedynek, a szenátus oktatási bizottságának elnökének köszönhette, hogy az OECD élén maradhatott.
India kevésbé óvatosan reagált. Miután több indiai szövetségi állam kibérelte a nemzetközi versengés legutolsó helyeit, közölték, hogy a jövőben nem vesznek részt a felmérésekben. Arra hivatkoztak, hogy a tesztkészítők nem veszik figyelembe az indiai diákok speciális társadalmi-kulturális kontextusát.
Ázsiai csoda és poroszos eszménykép
Ezt a sértett büszkeséget nyugati ország ma már valószínűleg nem engedhetné meg magának, pedig a PISA-mérések komoly módszertani bírálatokat is kaptak. A nemzetközileg sztenderdizált mérések a legjobb szándék ellenére sem tudják teljesen áthidalni a nyelvi-kulturális távolságokat. Már a képességek tesztekkel való mérése sem mindenhol egyaránt megszokott. A kínai, koreai, szingapúri diákok (akikhez a legújabb adatok szerint a vietnamiak is kezdenek felzárkózni) kiemelkedő teljesítménye nem csupán a jó iskoláknak és a szorgalomnak köszönhető, szerepet játszhat benne a hagyományosan versenyvizsgákra építő konfuciánus oktatás, a tesztekre való felkészítés fontossága is.
Amíg a hagyományos kínai mandarinképzésben csak egy szűk elit részesülhetett, ma csak akkor érhet el egy ország jó átlageredményeket, ha a tömegoktatása is kiemelten színvonalas. Jelenleg a Sanghaj környéki gyerekek érik el a világon a legmagasabb átlagpontszámot az összes mért kompetenciaterületen, de most már a szegényebb kínai régiók vidéki iskolái is az OECD-átlag környékén teljesítenek.
Az oktatási rendszerbe való beruházás a kelet-ázsiai országokban gazdaságfejlesztési prioritás lett. A szegényebbek csak az iskolai mobilitástól remélhetik az előrejutást, ezért a szülők is extrém költségekbe verik magukat, hogy a gyerekük minél jobb oktatást kaphasson. Ez kóros méreteket is ölthet: sokan súlyos adósságokba verik magukat, az egész rokonság erőforrásait mozgósítják, ha kell, az orvoson is takarékoskodnak a továbbtanulás érdekében.
A kelet-ázsiai oktatási sikertörténet (a mostani eredmények szerint tovább növelték globális előnyüket) mögött az is ott van, hogy sikeresen tértek át a biflázásról a problémamegoldó típusú pedagógiára. A kínai gyerekek ma már a hagyományos, ismétlés jellegű, és a PISA-tesztekben mért gyakorlatorientált, problémamegoldó feladatokban egyaránt jól teljesítenek. Ugyanez nem mondható el Kelet-Európáról: az oroszok például határozottan jobbak a poroszos neveléseszménynek megfelelő, magolással teljesíthető kérdéseknél, és alacsonyabbak a pontjaik a tudás praktikus használhatóságát mérő felmerésekben. Hasonló problémákkal a magyar diákok pocsék PISA-eredményei is összefügghetnek.
A PISA hozhatná el a valódi oktatásügyi vitát
Részben éppen az ijesztő PISA-eredményekre reagálva ment el a 2003-as magyar Nemzeti alaptanterv a kompetenciafejlesztés és az integrált oktatás irányába. Az új, 2012-es NAT ehelyett inkább a lexikális tudás számonkérését hangsúlyozza, bár ezek a változások a részletszabályozásokban és az iskolai gyakorlatban most is csak mérsékelten jelennek meg. Így a mostani oktatási rendszer legfőbb jellemzője az erőteljes központosítás; az uniformizálás azonban önmagában nem gyógyír semmire.
Csapó Benő, a PISA Igazgató Tanácsának magyar tagja és a szervezet alelnöke a Népszabadságban a természettudományos tárgyak kapcsán mondta azt, hogy a tananyag az átlagdiák számára érthetetlen. Ha valaki teljesíteni akar, valódi megértés nélkül kell magolnia, miközben az óraszámokkal, a tankönyvekkel és a tanítási módszerekkel is komoly gond van, így hát ezek a tárgyak joggal a legnépszerűtlenebbek már évtizedek óta.
„Az eredmények romlásának hátterében mindenekelőtt az áll, hogy az utóbbi években megszűnt mind a szakmai diskurzus, mind a társadalmi közbeszéd az oktatás alapvető problémáiról, pedig ez feltétele lenne egy közmegegyezésre épülő, rendszerszintű beavatkozásokat jelentő, a 21. század kihívásaira rugalmasan reagáló közoktatás-politikának” – mondta az Indexnek Vass Vilmos. Az ELTE PPK docense szerint nem jelent megoldást a problémákra az erőteljes központosítás, a tananyagközpontú, az iskolai kreativitást és innovációt, hatékony képességfejlesztést lehetetlenné tevő legújabb Nemzeti alaptanterv.
Vass Vilmos szerint elsősorban azoktól az országoktól kellene tanulni, amelyek ezeket a lépéseket sikeresen megtették. „A 2012-es PISA-vizsgálat eredményeinek tükrében mindenekelőtt Észtország, Lengyelország és Németország példájára gondolok.” A nemzetközi példák Csapó szerint is azt mutatják, hogy még ilyen reménytelen helyzetből is van kiút. A néhány éve még velünk egy szinten lévő Lengyelország az ottani oktatási reform után ma már az európai élmezőnyben van.