Akik terroristatámadást élnek át, egyértelműen sokkhatást szenvednek el. De mi a helyzet azokkal, akik nem voltak ott, csak a tévében látták az eseményt?

Roxane Cohen Silver a Kaliforniai Egyetem kutatója ezt próbálta kideríteni. A vizsgálat szerint azok, akik csak a tévében látták a bostoni maraton alatt elkövetett bombamerényletet, azok nagyobb eséllyel mutatták az akut stressz tüneteit, mint akik ott voltak a helyszínen.

Az áprilisi bostoni merénylet 9/11 óta a legsúlyosabb terrortámadás volt az Egyesült Államokban. A média a WTC-merénylet óta hangvételében és jellegében is megváltozott; mára kialakultak a közösségimédia-hálózatok. Ennek köszönhetően nemcsak az eseményeket lehetett nyomon követni, hanem azt is, hogy a felhasználók hogyan reagáltak a történtekre.

Azoknak a legrosszabb, akik ott se voltak

A tanulmányhoz egy online kérdőívet használtak, amit Amerika-szerte csaknem ötezren töltöttek ki, 2-4 héttel a robbantás után. A válaszadók 1 százaléka ott volt, amikor a bomba fölrobbant; 9 százalékuk az eseményhez közel volt; további 9 százalékukat a történtek közvetett módon érintették – például Boston lezárása miatt, vagy más okokból.

A kiértékelt adatok alapján a kutatók megállapították, hogy azok, akik a médiában - a rádióban, tévében vagy az interneten - követték nyomon a történteket, ugyanúgy az akut stressz tüneteit produkálták, mint azok, akik a helyszínen voltak.

A legmeglepőbb viszont az volt, hogy a kérdőív szerint voltak, akik napi hat óránál többet foglalkoztak az eseményhez kötődő médiafelhajtással; ők kilencszer nagyobb eséllyel produkáltak stressztüneteket. Ez mindenkinél jelentkezett, függetlenül attól, hogy ott volt-e a robbantásnál, vagy hogy hol lakott. Bár csak a válaszadók öt százaléka vallotta be, hogy stressztünetei voltak, a válaszok szerint van összefüggés a sok rossz hír fogyasztása és a válaszadók stresszes állapota közt.

Alapos, mégis támadható

"Nem túl meglepők az eredmények, de az egyszerű konklúziókkal óvatosan kell bánni" - kommentálta az eredményeket Andrew Smith, a Cadriff Egyetem professzora. Noha maga Silver sem állítja, hogy közvetlenül a médiafogyasztás okozná a stresszt, a tanulmánynak vannak támadható pontjai:

• Az ok-okozati összefüggés hiánya. Silver szerint a tanulmány megállapításaiban nincs ok-okozati összefüggés, így nem lehetnek biztosak benne, hogy a média felelős az akut stressztünetekért. Ugyanakkor a 911 utáni felmérések szintén hasonló eredményeket hoztak; a tévénézők között megfigyelhetők voltak a poszttraumás stressz jelei.
• Sokan hírfogyasztással dolgozzák fel a történteket. Ez néha hasznos lehet, de akár öngerjesztő szorongássá is fajulhat a dolog. Az ebből fakadó torzításokat Silver úgy próbálta kiszűrni, hogy összevetette a bombázás előtti és utáni pszichiátriai jelentéseket az elérhető adatok alapján.
• Nem volt kontroll csoport a felmérésében. A vizsgálathoz szükség lett volna rájuk, hogy felmérhessék, másnak is akkora megrázkódtatást okoztak-e a történtek, mint az amerikaiaknak. Igaz, lehet, hogy ez sem hozott volna más eredményt, mert a különböző kultúrák máshogy dolgozzák fel a stresszt.
• Nem a legjobb felmérési módszert használták. Neil Ferguson, a Liverpool Hope Egyetem szerint a Silver által használt SASRQ-t (Stanford Acute Stress Reaction Questionnaire) nem tesz különbséget a szorongás és a stressz között. Ez viszont a disszociáció miatt fontos különbség: ilyenkor az ember tudatosan vagy tudat alatt, de elkülöníti magát egy eseménytől. Ez viszont éppúgy lehet a stressz kiváltó oka, mint a stressz feldolgozásának eszköze.