Index Vakbarát Hírportál

Egyre gyorsabban fogy a sarki jég

2013. december 11., szerda 20:57

Gyorsuló ütemben fogyatkozik a Nyugat-Antarktiszon a jég térfogata az Európai Űrügynökség (ESA) CryoSat-2 nevű műholdjának felvételei szerint, írja az MTI.

A sarkvidéki tengeri jégtakarók vastagságát fejlett radartechnológiával vizsgáló műhold adatai szerint a térségből jelenleg évi több mint 150 köbkilométer jég jut a tengerbe. Ez azt jelenti, hogy a Nyugat-Antarktisz 15 százalékkal járul hozzá globálisan a tengerek és óceánok vízszintjének emelkedéséhez.

Egy BBC által ismertetett tanulmányból kiderül, hogy a legnagyobb mértékben a három nagy nyugat-antarktiszi gleccser, a Pine Island, a Thwaites és a Smith vékonyodása felelős a gyorsuló jégveszteségért. Ezek a gleccserek és mellékágaik megcsapolják és az Amundsen-tengerbe vezetik a Nyugat-Antarktisz belső térségeiben húzódó jégmezőket.

A Smith-gleccser vékonyodik a leggyorsabban. Ez kisebb a másik kettőnél, ám vékonyodásának mértéke nagyjából kétszer akkora, mint a másik kettőé. Az összes műholdas adat átfogó felülvizsgálata alapján készült közelmúltbeli tanulmányban a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy 2005 és 2010 között a nyugat-antarktiszi jégmezők jégvesztesége mintegy 0,28 milliméterrel járult hozzá évente a globális tengerszint emelkedéshez.

Rovatok