Kína negyven év után robotot küldött a Holdra, ezzel ők a harmadik ország a világon, akinek ez sikerült. Az USA és a volt Szovjetunió még a hetvenes években küldte fel saját autóit, azóta szünet volt. Mint az űrkutatás sok más területén, itt is találunk magyar kulcsfigurát. Az égitest felfedezése nem ment zökkenőmentesen, a hódítást felrobbant rakéták, eltűnt rover, kész, de nem használt űreszközök és szigszalag szegélyezik. A Holdról már majdnem elfeledkeztünk, Kína most újra meghódítaná, de készül az USA válasza is.
A hétvégén sikeresen landolt a Holdon a Csang'o–3 kínai űrszonda. Néhány órával később kigördült az égitest felszínére a Jáde nyúl, Kína első holdjárója. Ezzel Kína a harmadik ország a világon az USA és a Szovjetunió után, amely sikeresen űrszondát küldött a Holdra. Összesen hat jármű parkol most a Holdon.
Az Holdat robotautókkal először az oroszok vették be, két roverrel:
Lunohod–1 volt a világ első, távolról vezetett roverje, amely a Szovjetunió Lunohod programjának keretében a landolt Holdon. Egyben ez volt az első, távolról irányított robot, amely egy másik égitest felszínén landolt. 1969-ben már próbálkoztak egy másik járművel (Lunohod–201), azonban a rakéta az indítás után pár másodperccel felrobbant. Az akkori szokás szerint ezt csak évekkel később hozták nyilvánosságra.
Az első sikeres robotot a Luna–17 űrszonda szállította a Holdra 1970-ben. November 17-én, rendes körülmények között landolt a Hold az Esők Tengere területen (Sea of Rains), majd pár órával később a rover kigurult a felszínre. Azért, hogy vákuumban is tudjon dolgozni, alkatrészeit fluoridalapú kenőanyaggal vonták be. Elektromotorjait, amelyből mindegyik kerékhez volt egy, külön túlnyomásos kamrába zárták. A rover működése alatt nappal haladt, néha megállt, hogy napelemei segítségével feltöltse akkumulátorait. Éjjelente hibernálták a következő napfelkeltéig, ezalatt radioizotópos fűtéssel melegítették, hogy ne fagyjon el.
A Lunohod–2 már jóval fejlettebb volt elődjénél: három fekete-fehér kamerával, több műszerrel, az energiaellátáshoz napelemekkel, a fűtéshez pedig polónium-210-es sugárforrással szerelték fel. 1973-ban indították útjára, a Luna –21 szállította, január 15-én landolt. Fő célja az volt, hogy képeket készítsen a felszínről. Vizsgálta az extrém környezet fényeit is: a csillagászok ez alapján azt akarták eldönteni, hogy lehet-e csillagászati megfigyeléseket tenni a Holdról. Ma már alapnak számító kísérleteket is elvégzett: lézeres távolságméréseket, mérte a röntgensugárzást, a helyi mágneses mezőt, vizsgálta a felszín anyagát.
A Lunohod–2 négy hónapig működött, ezalatt 42 kilométert tett meg. Küldetése után 37 évig lényegében nem találták: jeleket már nem küldött, ezért csak akkor tudták pontosan beazonosítani a helyét, amikor a NASA 2010-ben új képeket közölt a felszínről.
Az oroszoknak volt még egy bekészített rovere, a Lunohod–3, amely a Luna–25-tel repült volt 1977-ben, de végül nem jutott fel a világűrbe, mivel elapadt a program anyagi támogatása. Ma az NPO Lavocskin űrkutatási cég múzeumában található. A másik kettőt aukción megvette egy űrhajós fia, a videojáték-fejlesztő Richard Garriott, aki szerint ezzel az övé az egyetlen magánkézben lévő tárgy más égitesten.
A programnak volt nem várt hatása is: a csernobili katasztrófa idején az űrjárművet tervező céget kérték fel, hogy olyan távirányítású robotokat készítsen, amelyek segítenek katasztrófa kárainak enyhítésében, mivel emberek nem tudtak behatolni a súlyosan szennyezett területre.
Az USA három holdjárót (Lunar Roving Vehicle - LRV) küldött a Holdra:
Bár az oroszok gyorsabbak voltak az első mozgó járművel, az Apollo-program keretében, 1969-ben Amerikai Egyesült Államok küldött először először (és egyelőre utoljára) embert a Holdra. Ugyanígy elsőként juttattak olyan járművet a felszínre, amit már nem távirányítással vezettek, hanem beleült egy űrhajós (vagy kettő).
Az LRV négykerekű, akkumulátorral működő holdautó, amit az Apollo-program három küldetésén (15, 16 és 17) vetettek be 1971 és 1972 között. A jármű beceneve angolul moon buggy, ami magyarul holdfutónak fordítható a homokfutó után.
A holdjáró speciális körülményekhez alkalmazkodó kerekét az 1956-ban emigrált, General Motorsnál dolgozó magyar mérnök, Pavlics Ferenc tervezte. A kerék annyira jól sikerült, hogy a NASA újraépítette új holdjárójához, és az azóta rendelkezésre álló új anyagokkal ezt fejlesztik tovább. Később Pavlicsot nevezték ki a rover megépítéséért felelős vezetőnek. A NASA az első holdjáró 25 éves évfordulóján kitüntette.
A Természet Világának adott 2008-as interjújában Pavlics azt is elmondta, hogy a holdjárók tervezése után a GM Bécsbe helyezte, ahol Magyarországgal és a többi, vasfüggöny mögötti országgal épített ki kapcsolatokat. 1980-ban az orosz titkosszolgálat megpróbálta beszervezni, ezek után inkább áthelyezését kérte, így Németországban részt vett az Opel Corsa sorozatgyártásának előkészítésében. Santa Barbarának környezetkímélő, elektromos buszhálózatot tervezett, amely 1991-ben meg is valósult, később más városok is átvették.
Az LVR-t 1971. július 31-én használta először az Apollo–15 küldetése. A korábbi űrhajósok rövid űrsétákra voltak korlátozva, a roverrel viszont addig nem látott helyekre juthattak el. 13 kilométer per órás sebességre tervezték, a férfiak viszont más égitesteken is úgy működnek, mint a Földön: szeretnek gyorsulni. Eugene Cernan (nem hivatalosan) 18 kilométer per órás rekordsebességet ért el a roverrel.
Mindhárom küldetéshez ugyanolyan, elektromos hajtású, 210 kilogrammos rovert használtak. Színes kamerákat is szereltek rá, ezt távolról irányította a NASA. A holdautók ma is Holdon vannak, három különböző ponton. Az LVR-t nagyon gyorsan, mindössze 17 hónap alatt készítették, ennek ellenére soha nem volt nagyobb probléma vele. A sárhányóját azért sikerült letörnie az Apollo–17 rekordtartó űrhajósának, amit jobb híján szigszalaggal javított meg.
A mikrogravitációnak köszönhetően az LVR egészen különleges vezetési élményt nyújtott, amit ki is használtak az asztronauták. Több manőverükről videófelvétel készült, lehet, hogy nem direkt volt, de az egyiken például egy űrbéli driftelést láthatunk.. A leghosszabb utat, 35,89 kilométert az Apollo–17 LRV–003-as járműve tette meg. Összesen 4 óra 26 percet vezették, a leszállóegységtől legmesszebb 17 kilométerre távolodott.
Az USA-m és a volt Szovjetunión kívül egyelőre egyetlen ország tudott robotot juttatni a Holdra:
A kínaiak hétvégén landolt rovere, a Jáde nyúl egyszerre előrelépés és visszalépés is: szembe az amerikai Apollo-program holdautóival, ez egy távolról irányított űrjármű, viszont a szovjet Lunohod–2 rover 1973-as leállása óta ez az első rover a Holdon, az utolsó sikeres landolás, a Luna–24 1976-os leszállása óta pedig ez az első új, működő bármi az égitesten.
A hat kerekű rovert a sanghaji Űrkutatási Rendszertervezési Intézet és a pekingi Űrjármű-rendszertervezési Intézet építette 2002 óta. A munkálatokat 2010 májusában fejezték be. A Holdra a Csang'o–3 a nevű űrhajó juttatta, a Sinus Iridum (Szivárvány-öböl) nevű tájegységén landolt. Az azóta publikált felvételeken jól látszik, hogy a 140 kilogrammos, 1,5 méter hosszú, 1 méter széles és 1,1 méter magas rover, mély keréknyomokat hagyott a holdi talajban.
A rover tudományos feladatai mellett az egyik fontos célja, hogy előkészítse az ország saját holdraszállását. A kínai Hold-kutatási programot három fázisúra tervezik, ebből már megvalósult a kétszeri megközelítés, valamint az első leszállás. Még egy leszállást terveznek a Csang'o–4-gyel, aztán az ötössel már visszahoznák a mintákat a Földre. Ehhez már embert is küldenének a Holdra, a számítások szerint 2025-2030 környékén.
Mindemellett Kína emberes űrrepülést tervez a Holdra, kanadai és amerikai koncepció is van már új holdautókhoz, már léteznek privát űrcégek is, a nem is annyira távoli tervekben pedig egyre gyakrabban szerepel az emberes Mars-küldetés, még akkor is, ha még rengeteg kérdés tisztázatlan (főleg az, hogy miként vinnék az embereket más égitestekre).
Ezekhez a Hold mindenképpen jó tesztterep lenne, úgyhogy a kínai űrügynökség által kijelölt új irány jó. Talán nemsokára Pavlics Ferenc álma, aki egyszer úgy nyilatkozott:
Érzelmileg persze a holdjáróhoz húz a szívem. Egészen más szemmel nézek fel a Holdra, mint azelőtt. Pontosan tudom azokat a pontokat, ahol a három Rover parkol. Talán valamikor turisták fogják meglátogatni azokat a helyeket.
Az biztos, hogy a leendő űrturistáknak lesz mit nézniük, ember által előállított eszközöket bőven hagytunk a Hold felszínén: a robotautókon kívül még rengeteg leszállóegységet és becsapódott szondát, összesen körülbelül 180 ezer kilogrammnyi űreszközt.