Index Vakbarát Hírportál

Kegyelmet kapott a királynőtől Alan Turing

2013. december 24., kedd 10:51

Poszthumusz kegyelmet kapott Erzsébet királynőtől Alan Turing matematikus, akit 1952-ben egy angol bíróság 

kísérleti kémiai kasztrációra

ítélt, mert kiderült róla, hogy lefeküdt egy másik férfival – írja a Guardian. A második világháborúban Turing segített a brit titkosszolgálatnak feltörni a németek Enigma gépeivel titkosított üzeneteket. 1940 után a szövetségesek a németek legtöbb üzenetét meg tudták fejteni.

Az igazságügyi miniszter kezdeményezte a kegyelmet.

Turing briliáns matematikus volt. Segített közelebb hozni a háború végét, amivel valószínűleg megmentett több ezer embert. Az ellene hozott ítéletet ma mindenki igazságtalannak tartaná

– mondta.

Az Egyesült Királyság kormánya 2009 óta próbálja valahogy helyrehozni a Turing ellen 1952-ben hozott ítéletet, Gordon Brown akkori miniszterelnök már 2009-ben bocsánatot kért. A mostani kegyelem ellen viszont több jogász is tiltakozott, mert szerintük ezzel valójában azt üzeni a királynő, hogy bizonyos emberek a törvények felett állnak. Rendesen csak akkor adható kegyelem, ha azt

Most egyik feltétel sem teljesült.

Alan Turing nevét Magyarországon főleg a matematikusok és a programozók ismerik, ugyanis róla van elnevezve a Turing-gép. Ez egy logikai absztrakció, amivel szimulálni lehet a számítógépes algoritmusok működését. Ha Turing nem találta volna ki, ma valószínűleg nem lennének processzorok.

Turing két évvel az ítélet után, 41 évesen halt meg. A szervezetében az orvosok ciánt találtak, de nem sikerült eldönteni, hogy öngyilkos lett-e, vagy valaki megmérgezte. Volt viszont az ágya mellett egy félig megkezdett, tehát potenciálisan mérgezett alma, ami különösen azért érdekes, mert Turing egyik kedvenc meséje a Hófehérke és a hét törpe volt.

Rovatok