Index Vakbarát Hírportál

A kisbabák észlelik a nyelvek közti különbségeket

2014. január 6., hétfő 15:50

A kisbabák észlelik a nyelvek közötti különbségeket, még ha beszélni nem is kezdtek el: felismerik, hogy az idegen nyelvet beszélők másképp használják az egyes szavakat – írja az MTI. Az Aucklandi Egyetem kutatói azt állapították meg, hogy a kisgyerekek észrevették, ha a beszélők eltérő nyelveken szólaltak meg. Már a 13 hónapos babák is megértették, hogy a különböző nyelvi közösségekhez tartozó emberek azonos tárgyakat különböző névvel illetnek - olvasható a Developmental Psychology című szaklapban.

Anette Henderson, a kutatás vezetője, az egyetem korai tanulási laboratóriumának munkatársa közleményében elmondta, a különbségek ilyen korai felismerése abban segít, hogy azoknak a szavaknak a megtanulására összpontosítsanak, amelyeket biztosan a saját nyelvi közösségük használ. Megértik, hogy az egyes szavaknak az azonos nyelvet beszélők számára azonos a jelentése.

A tudósok azt vizsgálták, hogy a 13 hónapos gyerekek megértik-e, a tárgyak elnevezése nem általánosítható: ha egy beszélő megnevez egy adott tárgyat, nem várható, hogy a más nyelvű beszélő is ugyanazzal a szóval illesse ugyanazt. A kutatás során angol anyanyelvű családok gyermekeinek két videót mutattak. Az egyiken egy színész francia gyermekdalt, a másikon egy másik angol gyermekdalt énekelt. Ezután többször megnézték azt a felvételt, ahol a francia nyelven éneklő színész felvesz két, a gyerekek által addig nem látott tárgy közül egyet, és új nevet ad neki, konkrétan azt, hogy "medo".

Mivel a gyerekek tovább nézik azokat a dolgokat, amelyeket ismeretlennek vagy váratlannak tartanak, két további tesztet is elvégeztek velük. Az egyikben a korábban megismert francia nyelvű beszélő a kezébe vette az előbbi tárgyat, és "medo"-nak nevezte. A másikban ugyanez a színész egy olyan tárgyat vett fel, amelyet addig nem nevezett el, és azt mondta rá, "medo". A gyerekek tovább figyeltek akkor, amikor a franciául beszélő az addig nem látott tárgyat is "medo"-nak nevezte.

Henderson szerint ez arra utal, hogy a gyerekek alkalmazták a saját nyelvükből elsajátított szabályokat, és azt várták, az idegen nyelvet beszélő is következetesen nevezze meg a tárgyakat. Váratlan volt számukra, hogy a francia beszélő két különböző tárgyra használta ugyanazt a szót. A tudósok szerint ez az első bizonyítéka annak, hogy az első életév végére a gyerekek megértik, ha más nyelven beszél valaki, a nyelv megismert szabályai is mások lehetnek.

Rovatok