Jack Stuster, az Anacapa Sciences munkatársa az elmúlt évtizedben arra kérte a NASA űrhajósait, hogy vezessenek naplót, amíg az űrben vannak. Erre azért van szükség, hogy megállapíthassák, mire lenne szükségük az űrhajósoknak. Az eredményeket Stuster februárban tette közzé.

„Az egész azon alapul, hogy minél többen írnak egy adott témáról, annál fontosabb, hogy foglalkozzunk vele – mondta Stuster. – Nem akarjuk a teljesítőképességük határáig terhelni az űrhajósokat, így tudnunk kell, hol van ez a határ.”

Stuster egyébként a magány pszichológiai hatásainak kutatásával foglalkozik. Korábban dolgozott olyan emberekkel, akik hónapokat töltöttek trópusi szigeteken vagy az Antarktiszon.

Az űrhajósok, akik vállalták, hogy részt vesznek a kísérletben, legalább háromszor egy héten írtak a naplójukba. Ezeket névtelenül kezelik, de Stuster néhány részletet közzétehetett belőlük.

Hat dolog van, amit több űrhajós is megemlített a naplójában.

1) Houston, rohadt idegesítők vagytok.

„Érdekes, hogy az egyik pillanatban még a világ tetején érezheted magad (szó szerint), majd a következőben teljesen demoralizál, amikor meghallod, hogy miről beszélnek a földön.”

„Felébresztettek az éjszaka közepén, hogy megmondják, zárjam be a sötétítőt a laboratórium ablakán. Fel nem foghatom, miért nem várhatott ez reggelig.”

„A vasárnap pihenőnap lenne, de Houston valahogy elintézte, hogy hétfőnek érezzük.”

2) Kaja, kaja és még több kaja.

„Soha senki nem mondta, hogy gyakorlatilag nincs tortilla a fedélzeten, holott mindenki tudja, hogy arról híresek, hogy szinte bármivel lehet enni ezeket.”

„Még egy vicces sztori - az első hónapban megjegyeztem, hogy két ételkonzerven rosszul volt a címke: a gombás marhafalatok valójában teriyaki csirke volt, és fordítva. Jelentettem az élelmezésért felelős embereknek, ők megköszönték, hogy felhívtam rá a figyelmüket. Ma csirkét akartam enni. Úgy okoskodtam, hogy még nem javították ki a címkéket, úgyhogy a marhakonzervet választottam. Nem becsültem túl a NASA-t, és a jutalmam gazdag volt: a csirke a marhának címkézett konzervben volt.”

3) A rutinfeladatok elég frusztrálók.

„Idegőrlő egy nap volt. A vizeletgyűjtő rendszer reggel pokolian működött. Úgy saccolom, nagyjából 75 százalékban sikerült beletalálnom a zacskóba, a többi mind ott lebegett körülöttem.”

„Röhögnöm kellett a minapi procedúrán. Hogy kicseréljek egy villanykörtét, biztonsági üveget és porszívót kellett magammal vinnem, ha esetleg eltörne a körte. De a körte burkolata műanyagból volt, szóval ha eltörött volna, nem szóródnak szét a szilánkok. Ráadásul egy fotót is kellett csinálnom a becsavart körtéről, mielőtt bekapcsoltam volna. Miért? Fogalmam sincs. A NASA így intézi a dolgokat.”

„Az egyik probléma, hogy a kiképzésünkön nem sokat foglalkozunk a földön kívüli élettel, amiről azért tudnunk kéne. Az összes időnket a vészhelyzetek és az űrséták gyakorlataival töltjük. Ha megérthetnénk, hogy kell ott élnünk, az nagy lökést adhatna a küldetések sikereinek.”

4) Az űr magányos hely, és ez jó.

„Most már tudom értékelni a magányt, ami itt van. Ez segít abban, hogy mindent az irányításod alatt tarts, ha egyszer elszigetelődsz. Szerencsések vagyunk, hogy olyankor vagyunk itt, amikor az űrállomás ilyen hatalmas, és csak hárman vagyunk rajta. Ez elég nagy luxus!”

5) A sci-fi egészen átértékelődik.

„Olyan szemszögből nézem a Földet, mint egy látogató földönkívüli. Hol szállnék le? És hogy teremtenék kapcsolatot? A legkevésbé veszélyes az lenne, ha először leszállnék a Nemzetközi Űrállomáson és beszélnék azokkal az emberekkel.”

„A 2010 [a 2001: Űrodüsszeia c. film második része] vicces volt, mert egy közös orosz-amerikai küldetésről szólt. Szóval néztük a közös legénységgel a filmet, és szórakoztunk az interkulturális különbségeken, ahogy a filmben mutatták őket. [...] Tényleg eszméletlen, hogy itt vagyunk, oroszok és amerikaiak, ezen a hatalmas nemzetközi űrhajón. Lehet, hogy nem a Jupiter körül keringünk, de 40 évvel az Űrodüsszeia után az alig elképzelhető abszolút valósággá vált.”

6) Az űr klassz, de a Föld azért hiányzik.

„Szerintem az életem hátralévő részét azzal fogom tölteni, hogy az itteni fél évem alatt látottakon gondolkozzak. Igazi rituálévá vált, hogy amikor megyek haza a szervizmodulból éjszaka, teszek egy kerülőt az orosz dokkolóállomás mellett, hogy kinézzek az ablakon, mielőtt ágyba bújok. A kilátás lenyűgöző és felfoghatatlan.”

„Most, hogy van egy fél órám, kicsit melankolikusabb vagyok valamiért. Az űr, úgy tűnik, felnagyítja az érzelmeinket, legyen az pozitív vagy negatív. Talán ez az eltávolodás, a gyönyörű kilátás, vagy a tudat, hogy egy ilyen különleges helyzetben vagyunk, mások munkájának köszönhetően. A hírek különösen erős érzelmi hatással vannak rám.”

„Eszméletlenül nézett ki, amikor az űrsikló bekerült a látóterünkbe az űrállomás alatt. Könny szökött a szemembe, és akkor nem tudtam másra gondolni, mint a hazaútra.”