Ma a scifik megvalósulásának napja van: az életmentő koponyaimplantátum után itt a Dexterből ismerős tanulást segítő agystimulátor. Amikor az emberek hibáznak, agyunk is azt mondja, amit szánk szokott: hoppá. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy negatív feszültségtüske jelenik meg a prefrontális agykéregben (medial-front cortex). A jelenséget már régen megfigyelték, az ok azonban nem volt tiszta.

A vizsgálathoz a nashville-i Vanderbilt University két pszichológusa, Robert Reinhart és Geoffrey Woodman olyan sapkát tervezett, amely alacsony feszültségű árammal szimulálja az agyműködésben keletkező feszültségtüskét. Elméletük szerint ez a jelenség fontos abban, ahogy az agy a hibákból tanul.

„Azt teszteltük, mi a tulajdonképpeni funkciója ezeknek az agyhullámoknak. El akarjuk érni az agyat, és irányítani" – mondja Reinhart. A sapkát sóoldattal átitatott kupakokkal rögzítik az alany fején, majd biztonságos egyenárammal stimulálják az agyat.

Az alanyoknak tanulós feladatokat adtak, olyanokat, amikben könnyű volt hibázni: próba-szerencse alapon ki kellett találniuk, melyik gombot kell megnyomni a monitoron megjelenített adott színhez. A válaszra ráadásul csak egy másodpercük volt. 

Amíg a tesztelők megértették a feladatot, a kutatók monitorozták az agyukat, hogy megtudják, hogy válaszol az agy a hibák pillanatában, attól függően, hogy stimulálják-e. Kiderült, hogy amikor anódról folyt az áram, az esetek 75 százalékában válaszreakció kétszer nagyobb volt.

Ilyenkor viselkedésük is megváltozott: kevesebbet hibáztak, és gyorsabban tanultak. Katódos áramkörnél ellenkező hatást tapasztaltak, kisebb válaszreakcióval és több hibával. A kísérlet után is tartott a hatás: stimuláció nélkül is működött más feladatokra, körülbelül öt órán át. A tanulmány a Journal of Neuroscience című szaklapban jelent meg.