A vaklazac példája is bizonyítja, hogy sok szopással igenis előre lehet jutni. Egy tel avivi zoológus, Roi Holzman átrendezte egy vak hal akváriumát, aki vízszopogatással hullámokat kelt, és úgy tájékozódik a víz alatt, mint egy denevér a levegőben.
A mexikói vaklazacról már régóta tudni, hogy nem látnak (bár kérdés, hogy akkor miért írják a díszhaltartási útmutatók, hogy ne tartsuk őket erős fényben). A hal bőrén lévő érzőbimbók viszont igen érzékenyek: ha beszórjuk nekik a táplálékot, már a víz rezgéseiből is észreveszik, hogy enni kaptak.
Megfigyelték, hogy a vaklazacok kiválóan tájékozódnak, annak ellenére, hogy semmit se látnak – ezt úgy csinálják, hogy a szájukkal erős szívómozdulatokat végeznek. Emiatt szemből kábé így néz ki a szájmozgásuk:
A vízszopás olyan erős hullámokat gerjeszt a vízben, hogy a halak érzékelik, ha a hullám megtörik a közeli akadályokon, így el tudják kerülni azokat. Holzman, már elnézést a kifejezésért, hülyére szopatta a halat, amikor átrendezte az akváriumát, és megfigyelte, hogy ilyenkor 3,5-ször gyakrabban szippantgat, mint egyébként.
A szájnyitogatás gyakorisága és üteme aszerint változott, hogy a hal milyen távol volt az akadályoktól. Ez az impulzus alapú navigáció jele, amilyen az ekholokáció is
– mondta Holzman.
A vaklazac viselkedése némileg a denevérére emlékeztet, csak ők az ultramagas hangfrekvenciák visszaverődéseit hallják meg. Holzman még egy nagy sebességgel rögzített filmet is készített, hogy megfigyelhessék az áramlatokat, amiket a lazac szívóhatása kelt a vízben.